Back to top

Gyere velünk a DAC-ra: nagy élmény, gólok és győzelem nélkül is

Publikálva: 2019, november 7 - 09:34
A pozsonypüspöki diákok élménybeszámolója, valamint a következő jelentkező meghirdetése. Folytatódik a Gyere velünk a DAC-ra! projekt.
Gyere velünk a DAC-ra: nagy élmény, gólok és győzelem nélkül is

Az őszi iskolakezdés óta a 2019/20-es bajnoki idény hazai bajnoki mérkőzésein is folytatódik a „Gyere velünk a DAC-ra!” projektünk. A szombati DAC-Szered bajnoki már a negyedik volt az aktuális iskolaévben, amelyen a MOL Arénában vendégül láttuk a fiatalokat.

Az említett találkozón a Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda tanulói voltak a látogatóink, akik már hosszabb ideje próbálkoztak, és végül sikerrel jártak. Az élménybeszámolójukat alább olvashatják.

A következő csoport az előttünk álló hétvégén érkezik. A DAC-Trencsén találkozóra beérkezett regisztrációk közül a Párkányi Ady Endre Magyar Tanításinyelvű Alapiskola diákjaira esett a választásunk. Az ő jelentkező levelükben a következő indoklás olvasható:

„Ami legjobban vonz minket: közösség építés, magyarságtudat és identitás tudat megerősítése, a sport szeretete és a hangulat megélése! A távolság sem akadály!”

Az összes többi érdeklődőnek is köszönjük a beküldött regisztrációt! A projekt idén a DAC-Nyitra (november 30.) mérkőzéssel zárul, de tavasszal tovább folytatódik! A regisztráció hamarosan indul, kövessék honlapunkat!

A Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda tanulóinak élménybeszámolója a DAC-Szered bajnoki mérkőzésről:

„Mikor megcsörrent a telefonom és egy kedves hang a másik oldalról bejelentette, hogy a következő meccsre a mi püspöki iskolánknak kedvezett a szerencse, nagyon megörültem. A gyerekek névsora már jó ideje feküdt az asztalom fiókjában, s most itt volt az idő, hogy elővegyem.

De mivel épp az őszi szünet kezdődött és a halottak napja, így nagyon sokan elutaztak szeretteikhez, vagy épp csak kikapcsolódásként messzi tájakra.

Szerencsére akadt így is gyermek, aki akart és tudott is jönni. S megérte! Megérte, ugyan gólok és győzelem nélkül, de mégis nagy élmény volt. A foci mellett a hatalmas és gyönyörű stadion látványa, a meccs, a hangulat, melyet az éneklő-doboló szurkolók tártak elénk, még azt is feledtették velünk, hogy kissé jégkockaként indultunk hazafelé.

S, hogy ne csak én, mint szervező beszéljek, Écsy Eszter 5. osztályos tanuló gondolatait is most megosztanám Önökkel:

„Régi vágyam volt, hogy egy napon eljussak egy igazi focimeccsre. El is jött az első ilyen lehetőség. Izgatottan vártam, hogy elmenjünk az iskolánkkal a MOL Arénába. Mikor megérkeztem a vonatállomásra, nem bírtam kivárni, hogy megjöjjön a vonat. Izgultaaaam!!!

A MOL Arénában egy kedves néni várt ránk, aki elvezetett minket a rajongói üzlethez, ahol egy szép nagy DAC-os szurkolói köpenyt kaptunk. Vau, gondoltam! Majd tovább vezetett egy kiállításra, ahol a DAC történetét mutatták be. Ezután bekísért a stadionba. Itt jó hangosan szólt a zene. Mikor elkezdődött a meccs, az emberek hangosan szurkolni kezdtek. Én is beszálltam az önfeledt szurkolásba. :)

De a legjobb az volt, amikor eljött a félidő, mert akkor kaptunk autogramot a focistáktól, sőt fényképezkedhettünk is velük. Az egyiktől a gipszemre is kaptam aláírást. A második félidőben adott a DAC egy gólt - életem első élő gólját, de sajnos nem fogadta el a bíró. Így a végeredmény 0:0 maradt. Amikor vége lett a meccsnek, sok tökmaghéj hevert a földön. Gondolom, sok dolguk lehet vele a takarítóknak. Mikor felszálltunk a vonatra Pozsonypüspöki felé, egy rövid utazás után otthon is voltunk.

Jó volt otthon mesélni anyukámnak arról, hogy milyen is volt az első – és remélem nem utolsó – meccs-részvételem. Bízom benne, hogy máskor is eljutunk még Dunaszerdahelyre!”

Bittera Katus, igazgatóhelyettes és Écsy Eszter, 5. osztályos tanuló

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről

A 2017-es év elején meghirdetett kezdeményezésünk olyan alap- és középiskolás diákok felé irányul, akik szeretnék élőben átélni a MOL Aréna hangulatát. Eddig már több száz fiatalt fogadtunk, a bővebb régió iskoláiból és fiatalokkal foglalkozó szervezeteiből.

A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás a belépők biztosításából, fotózásból és emléktárgyakból áll. A fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. A projekt a Futballmánia égisze alatt fut.

A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, a Kárpát-medence teljes területéről. A maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.

Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja:
- Az emléktárgyak átadása
- A DAC találkozójának megtekintése
- Fotózás a pályán, találkozás a játékosokkal

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Aréna
Cookies