A 2017-es év elején meghirdetett „Gyere velünk a DAC-ra!” megnevezésű projekt tizenkettedik állomása a győrújfalui alapiskola és a helyi Sportegyesület volt. Múlt kedden négy játékosunk, Kalmár Zsolt, Mervó Bence, Vida Kristopher és Kontár Zoltán látogatott el a Győr közelében fekvő településre, szombaton pedig a győrújfalui Sportegyesület fiataljai a helyszínen tekinthették meg a DAC-Zsolna (3:1) ligamérkőzést.
A projekt olyan alap- és középiskolás diákok számára lett elindítva, akik szeretnék élőben átélni a MOL Aréna hangulatát. Az élménykirándulás az ide- és hazajutás mellet a belépőkből, fotózásból és emléktárgyakból áll, a fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. A 2017/18-as szezontól projektünk immár a Futballmánia égisze alatt fut, és a kiválasztott iskola a DAC játékosainak látogatását is élvezheti, saját környezetében.
Jelenleg is zajlik a regisztráció a soron következő hazai bajnokira: a Fortuna Liga rájátszásának 7. fordulójában rendezett DAC-Trencsén összecsapásra holnap éjfélig lehet bejelentkezni.
DAC-Zsolna - élménybeszámoló a győrújfalui vendégeinktől: Focicsoda a DAC 1904 MOL Arénájában!
„Nagy élmény volt mindannyiunknak, hogy részt vehettünk a projektben. Kedden fogadhattuk a csapat négy magyar sztárjátékosát, akik végig nagyon közvetlenek és barátságosak voltak a srácokkal. Teqball és focimeccseket játszhattunk ellenük. Szombaton az ajándékba kapott DAC sálakkal végig szurkoltuk a mérkőzést. A hangulat, a mérkőzés körítése fantasztikus volt, és a győzelem is sikerült. Felejthetetlen érzés volt itt lenni. Köszönjük, DAC!” (Vingler Zoltán klubelnök)
„Nagyon tetszett az Aréna, fergeteges volt a hangulat. Élőben még nem láttam ilyen lelkes szurkolótábort. Én is szeretnék egyszer ilyen stadionban védeni. Köszönjük, hogy itt lehettünk!” (Nagy Mátyás U-12)
„Szuper volt a mérkőzés, tetszett, ahogy letámadott a DAC. Szép gólokat rúgtak. Örültem, hogy a szünetben bemehettünk a pályára, és együtt énekeltünk a DAC ultrákkal egy dalt. Máskor is eljönnék.” (Póczik Bence U-12)
„Nagyon-nagyon jó volt a hangulat, és a mérkőzés is hajtós, élvezetes volt. A legjobban az tetszett, amikor bemutattak bennünket a szünetben, bemehettünk a pályára autogramokért, és közösen, magyarul énekelhettük a „Mindenki DAC-nak szurkol” nótát a főszurkolókkal.“ (Prettenhoffer Gergő U-13)
„Már az is szuper volt, amikor négy játékos eljött Újfalura, és együtt játszott velünk. Tetszett a múzeum, a szombati meccs viszont mindent felülmúlt. A játékosok nagyon elszántan fociztak, minden áron győzni akartak. Minden néző kék-sárgában, sállal a nyakában szurkolt. Ilyen hangulatban öröm lehet focizni.”(Pusztai Márton U-13)
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
A Slovan - DAC mérkőzés előtt: A saját kis részünkkel
A jubileumi év utolsó fellépését az éllovas és bajnoki...