Back to top

Gyere velünk a DAC-ra - felkészül Nagymegyer!

Publikálva: 2022, október 20 - 07:09
A vasárnapi DAC-Zólyombrézó bajnokira a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola diákjait fogadjuk a Gyere velünk a DAC-ra! projekt keretén belül.
Gyere velünk a DAC-ra - felkészül Nagymegyer!

A vasárnapi DAC-Zólyombrézó (2022. október 23., 17:30 ó) bajnoki mérkőzésen lesz idén a második alkalom, amikor látogatókat fogadunk a „Gyere velünk a DAC-ra!” projekt keretén belül. A kezdeményezés a koronavírus-járvány miatt két évig szünetelt, a nyári szünet után azonban újraindítottuk. Két hete Somorjáról voltak vendégeink, míg ezúttal Nagymegyerről érkeznek a fiatalok.

A beérkező regisztrációkból ugyanis a Bartók Béla Alapiskola Nagymegyer diákjait választottuk. Az ő jelentkező levelükben a következő indoklás olvasható:

„Mottó: Mert NÉLKÜLED nem az igazi! Volt szerencsénk egy alkalommal elvinni egy busznyi gyereket egy mérkőzésre, de ott a buszköltséget a szülők fedezték. Hatalmas sikert aratott a mérkőzés a gyerekek között, ezért szeretném, ha többen átélhetnék ezt a felszabadító szurkolói élményt. Meg kell tanítanunk a következő generációt sportszerűen szurkolni, örülni a győzelemnek, de emelt fejjel elfogadni a vereséget is, anélkül, hogy sértegetnénk az ellenfelet. Bízom benne, hogy elnyerjük a pályázatot és együtt énekelhetjük: „történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk!”

Az összes többi érdeklődőnek is köszönjük a beküldött regisztrációt! A kockázatos besorolású DAC-Nagyszombat rangadón szünetel a projekt, de idén még lesz alkalom jelentkezni, méghozzá a DAC-Rózsahegy (2022. november 18.) mérkőzés előtt. A regisztrációval kapcsolatosan kövessék honlapunkat!

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről

A 2017-es év elején meghirdetett kezdeményezésünk olyan alap- és középiskolás diákok felé irányul, akik szeretnék élőben átélni a MOL Aréna hangulatát. Eddig már több száz fiatalt fogadtunk, a bővebb régió iskoláiból és fiatalokkal foglalkozó szervezeteiből.

A program keretében a DAC néhány játékosával ellátogatunk a kiválasztott iskolákba, ahol a diákok saját környezetükben, személyesen találkozhatnak a kedvenceikkel. A buszos szállítás és a meccsbelépők árát is a klub állja, sőt még DAC-os ajándékokkal is kedveskedünk a gyerekeknek.

A Gyere velünk a DAC-ra! felhívásra bármelyik ifjúsági szervezet, ill. alap- és középiskola jelentkezhet, ehhez csupán egy regisztrációs űrlap kitöltése szükséges. A maximális létszámot 30 diák és az őket kísérő 2 pedagógus alkothatja.

A meccsnapon az alábbiak szerint alakul a mintegy 4-5 órás program:
- a gyerekeket autóbusz veszi fel a saját iskolájuk előtt, 2 órával a mérkőzés kezdete előtt, max. 40 km-re Dunaszerdahely környékén
- a DAC hazai mérkőzésének megtekintése a MOL Arénában
- ajándéktárgyak kiosztása, valamint fényképezkedés az A csapat tagjaival
- a találkozó után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolába

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Aréna
Cookies