Az április 28-i DAC-Trencsén bajnokin a dunaszerdahelyi Szabó Gyula utcai Szakközépiskola diákjailátogattak a MOL Arénába a Futballmánia alá tartozó „Gyere velünk a DAC-ra!” projekt keretén belül. Ez volt az aktuális idény utolsó állomása.
A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban a projekt a 2018/19-es idényben is folytatódik majd! A regisztrációval kapcsoltban kövessék honlapunkat!
A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről
A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás az ide- és hazajutás biztosításából, a belépőkből, fotózásból és emléktárgyakból áll. A fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. A 2017/18-as idénytől a projekt immár a Futballmánia égisze alatt fut.
A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, Dunaszerdahely 60 kilométeres körzetében. A maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.
Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja (nagyjából 3-4 óra időtartamban)
- Felveszi a diákokat az iskola/szervezet helyszínén (2 órával a mérkőzés kezdete előtt)
- Az emléktárgyak átadása
- A DAC találkozójának megtekintése
- Fotózás
- A mérkőzés után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolához
A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!
DAC-Trencsén: élménybeszámoló a dunaszerdahelyi Szabó Gyula utcai Szakközépiskolától
A legutóbbi hazai bajnokit, a DAC-Trencsén összecsapást az említett középiskola diákjai és tanárai élőben követhették a MOL Arénában. Pár nappal később pedig csapatunk öt játékosa, Erik Pačinda, Ľubomír Šatka, Vida Kristopher, Marko Divković és Eric Davis voltak a tanintézet vendégei.
„A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjainak nagy örömben volt részük, hiszen többszöri pályázás után nyertesei lettek a Futballmánia projektnek. A DAC az iskolánkat választotta ki, így lehetőségünk nyílt részt venni a DAC-Trencsén bajnoki mérkőzésen. Diákjainkkal együtt érkeztünk a MOL Arénába, ahol átvettük az ajándéksálakat, majd megtekintettük a DAC múzeumot. Ezt követően elfoglaltuk helyeinket a lelátón.
A félidőben a pálya szélén autogramot kaptunk sáljainkra, majd csoportkép is készült.
Pár nappal később iskolánkban fogadtuk a DAC játékosokat. Diákjaink a névsorolvasási show mintájára kiáltották hangosan a játékosok nevét, kik nagy tapskavalkád kíséretében vonultak be iskolánk aulájába, mely DAC díszítésben várta a játékosokat. Közösen elénekeltük a DAC-himnuszt, majd a játékosok válaszoltak a diákok kérdéseire. Ezt követően aláírásokat osztogattak a fiataloknak, majd a találkozó végén iskolánk csapata és a DAC játékosai közti mérkőzés következett, melyben a játékosok megvillantották legjobb tudásukat.
Fontosak az ilyen találkozások az ember életében, különösképpen diákjaink életében, hogy megtapasztalják mennyire fontos az erős akarat, kitartás, küzdeni akarás céljaink eléréséhez.
Köszönet a DAC klubnak a lehetőségért, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagítottak bennünket!“ (Klőr Levente, tanár)
„Vendégül láthattuk az FC DAC futballcsapat egy részét, akiktől sok mindent megtudhattunk. Tanulságos és kellemes volt a beszélgetés velük. Az interjúk után autogramot kérhettünk tőlük, majd képet is készíthettünk velük. A legvégén egy barátságos futballmérkőzést játszhattunk ellenük, melyet 5-2 re nyertek a DAC játékosok. Egy jó kis élmény volt ez számunkra.“ (Bálint)
„Lenyűgözött a játékosok tudása, és hatalmas élmény volt velük egy pályán játszani.“ (Zoltán)
„A kezdőrúgásom után nem gondoltam volna, hogy egyszer még lehetőségem lesz focizni a DAC focistái ellen az iskolámat képviselve. A játékosokkal a beszélgetés nagyon jó volt, minden kérdésünkre válaszoltak és nagyon barátságos emberként ismerhettük meg őket. Felejthetetlen élmény marad ez a beszélgetés és a barátságos mérkőzés számomra, és azt hiszem, hogy az egész iskola számára.“ (Olivér)
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
A 2024-es őszi idény számokban: táblázatok
A kerek 30. élvonalbeli őszét a negyedik helyen zárta a...
Yhoan Andzouana: Az új szakvezető önbizalmat öntött belénk
„Igyekeztem a csapat segítségére lenni és a lehető...