Back to top

Gyere velünk a DAC-ra!

Publikálva: 2018, szeptember 28 - 06:39
Ismert az idény első sikeres jelentkezője, miközben máris indul a második regisztráció!

A nagy sikerű „Gyere velünk a DAC-ra!” projekt a 2018/19-es szezonban is folytatódik. A DAC-Aranyosmarót mérkőzéssel kezdünk, és mindjárt az első felhívásra kilenc iskola és sportegyesület jelentkezett. Ezek közül a Hegyétei Magyar tanítási nyelvű Alapiskola és Óvoda lett a befutó. A szomszédos község diákjai lesznek a vendégeink a jövő hétvégén.

Az indoklás, amit a hegyéteiek a regisztráció során megírtak, így szólt: „Kisiskola vagyunk, alsó tagozatos kis gyermekekkel. Szeretnénk részt venni ezen a mérkőzésen, mivel diákjaink nagyon szeretik a focit, és a projekt segítségével találkozhatnának a nagy példaképeikkel, a DAC focistáival. Sok kissrác és kislány álmát tudnák ezzel teljesíteni!” Mi pedig szívesen teszünk eleget ennek a kérésnek. A többi jelentkezőnek is köszönjük a regisztrációt, és íme, egy jó hír a számukra:

Már mostantól lehet regisztrálni a következő mérkőzésre, amelyen a MOL Arénában vendégül látjuk az iskolásokat. Ez a DAC-Zólyombrézó bajnoki lesz, amelyet 2018. október 20-án17:00 órai kezdettel rendeznek.

A határidő 2018. október 10., szerda 24:00 óra. A jelentkezési formanyomtatványt innen töltheti le; kérjük, hogy kitöltése után küldjék el azt a jatek [at] fcdac.sk email címre. A jelentkezési lapra kérünk egy rövid indoklást, hogy miért éppen az ön iskoláját, szervezetét válasszuk. A legfrappánsabb választ beküldő a mérkőzés mellett a DAC játékosainak látogatását is élvezheti a MOL Arénában.

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről

A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás az ide- és hazajutás biztosításából, a belépőkből, fotózásból és emléktárgyakból áll. A fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. Az előző idénytől a projekt immár a Futballmánia égisze alatt fut.

A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, Dunaszerdahely 100 kilométeres körzetében. A maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.

Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja (nagyjából 3-4 óra időtartamban)

- Felveszi a diákokat az iskola/szervezet helyszínén (2 órával a mérkőzés kezdete előtt)

- Az emléktárgyak átadása

- A DAC találkozójának megtekintése

- Fotózás

- A mérkőzés után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolához

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies