Az idegenforgalmi szolgáltatások szakon végzős diákok szakdolgozatok formájában mutatták be Európa idegenforgalmi látványosságait, tették ezt egy utazásszervezéssel egybekötve.
A hotelakadémia tanulmányi szakon a diákok egy korábbi rendezvény (Művészetek éjszakája) megszervezéséről és kivitelezéséről számoltak be az érettségi bizottság előtt.
A vállalkozás a szakmák és szolgáltatások területén elnevezésű szakon a végzős diákok összetett könyvelési feladatot oldottak meg. A közétkeztetés szakon végzős tanulók a marketing és reklám, az idegenforgalom, a piackutatás és fogyasztói magatartás témakörökben jeleskedtek és értek el kimagasló eredményeket.
A hajkozmetikusok egy személy teljes átalakulását prezentálták, összekötve ezt egy választott alkalommal (esküvő, szalagavató, vadászbál, szilveszter).
A gépészeten a fiúk különböző alkatrészeket gyártottak le, melyek munkafolyamatát szakdolgozatba foglalták, a végeredményeket pedig az érettségi bizottságok előtt mutatták be.
Az érettségi bizottságok munkáját idén is a Szlovák Vállalkozói Kamara delegált képviselői is segítették.
Diákjainknak további sikereket kívánunk a rájuk váró szóbeli vizsgákon!
Vízkeleti László, igazgatóhelyettes
Ezt már olvasta?

Karbantartás, felújítás és fejlesztés a Szabó Gyula Alapiskolában
Mint minden évben, idén augusztusban is munkálatok...

Vámbéry Ármin Alapiskola: „Magyar iskola nélkül nincsen magyar jövő”
Szeptember 1-jén ünnepi hangulat töltötte be a...