Back to top

Gólözön! Tizennégy DAC-találat a bajnokság első hetében

Publikálva: 2020, augusztus 16 - 14:34
Igen, jól sejtették: korábban még sosem rúgott a DAC 14 gólt az első három bajnoki fordulóban. Utánanéztünk, mennyi volt az eddigi vonatkozó rekordunk és melyik szezonban hány forduló kellett e szám eléréséhez.
Gólözön! Tizennégy DAC-találat a bajnokság első hetében

Ez igen! Az idény első három fordulójának eredményei (DAC-Szered 6:0, Pohronie-DAC 1:2 és DAC-Nyitra 6:0) azt jelentik, hogy Bernd Storck legénysége – egyetlen százszázalékos csapatként – két pontos előnnyel vezeti a bajnoki tabellát!

Azzal, hogy győztünk a Fortuna Liga első három fordulójában, kiegyenlítettük a két éve, 2018-ban jegyzett eddigi legjobb szezonkezdésünket. A 2018/19-es évad 4. játéknapján döntetlenezett a DAC, amennyiben tehát a jövő hétvégén sikerül kétvállra fektetni a Nagyszombatot, ismét egy újabb klubrekord születik.

Egyről viszont már most beszámolhatunk: az első három meccsen lőtt 14 gólunk abszolút csúcsnak számít klubunk élvonalbeli történelmében. Ebből a szempontból is eddig a minden rekordot megdöntő 2018/19-es idényben álltunk a legjobban – akkor a 3. forduló után 9 gól állt a DAC neve mellett, a 14. gólra pedig csak 5 mérkőzés kellett.

A statisztikákat elnézve látjuk, hogy volt bizony olyan évad is, amikor 3 forduló után 0 rúgott góllal álltunk (1994/95, 2010/11). Legtovább a 2011/12-es szezonban tartott, mire eljutottunk 14 találatig – akkor mindössze a 25. fordulóban értünk fel erre a számra!

SZEZON 1 2 3 SZEZON 1 2 3
1985/86 1 15. 27 1986/87 8 9. 46
1987/88 3 10. 39 1988/89 4 14. 37
1989/90 4 12. 30 1990/91 4 10. 39
1991/92 2 8. 46 1992/93 6 6. 46
1993/94 5 6. 62 1994/95 0 11. 41
1995/96 8 9. 41 1996/97 4 14. 29
1997/98 2 13. 26 1999/2000 1 14. 24
2008/09 5 11. 32 2009/10 1 14. 28
2010/11 0 14. 24 2011/12 3 25. 21
2013/14 1 23. 29 2014/15 2 12. 32
2015/16 5 7. 38 2016/17 3 14 37
2017/18 4 9. 46 2018/19 9 5. 63
2019/20 8 7. 42 2020/21 14 3. ?

Jelmagyarázat: az idény után a lőtt gólok száma 3 forduló után (1), hányadik fordulóban értük el a 14 találatot (2) és hány gólt lőttünk az egész szezon során (3).

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies