Back to top

Gól nélkül Besztercebányán

Publikálva: 2023, december 3 - 09:15
Csúszós, hótól és esőtől áztatott pályán szereztünk egy pontot Besztercebányán. A találkozó színvonalára rányomta bélyegét az időjárás, de a hideg ellenére is a vendégszektor volt a hangosabb.
Gól nélkül Besztercebányán

Sikeres volt Xisco Muñoz bemutatkozása a DAC kispadján, a múlt héten hazai pályán 3:0-ra múltuk felül az Aranyosmarótot, most azonban egy papíron erősebb ellenféllel, a felsőházba igyekvő Besztercebányával kellett összemérnünk az erőnket. A spanyol tréner mindössze egy változtatást eszközölt a kezdőben: a sérült Čermák helyett Káčert küldte pályára. Az előző napokban vastag hólepel lepte be Besztercebányát és környékét, de a mérkőzés napjára játékra alkalmassá tették a szervezők a pályát. A havazást felváltó eső miatt azonban így is mély volt a játéktér.

A nem épp szurkolóbarát időjárás ellenére közel 80 DAC-drukker bontott zászlót a vendégszektorban. A hazai nézők mindegyike a fedett lelátóra kapott jegyet, míg a mieinket áztatta az eső. Akárcsak a játékosokat, akiknek az első percekben meg kellett barátkozniuk a pálya talajával, a gyors támadások emiatt el is maradtak. Kapuralövés viszont már volt a 4. percben, de Hlinka távoli próbálkozását védte Popović. Negyedórányi játék után Andzouana előtt adódott lehetőség, miután labdát kapott Trusától, csapatkapitányunk azonban csak az ellenfelet találta el, a kaput sajnos nem. 

Mindkét edzőnek végre kellett hajtania egy kényszerű cserét nagyjából a félidő közepén. A hazaiaknál Uhrinčať, nálunk pedig Goure sérült le, s noha mindkét játékos saját lábán hagyta el a játékteret, egyik sem tudta folytatni. Szurkolóink közben az otthon maradtaknak üzentek a „Fotelosok, mikor jöttök?” felirat kifeszítésével. Le a kalappal azok előtt, akik elkísérték a csapatot a mérkőzésre. A 37. percben Káčer tehette volna boldoggá őket, Andzouana perdítése után próbálkozott, de Hruška kapus a helyén volt. A nagyobb helyzet viszont csak ezután jött: a sarokrúgást követően a Goure helyére beálló Berišić elé pattant a labda, aki közelről próbált gólt rúgni, de Hruška még a vonal előtt leért. A két csapat végül gólnélküli első félidőt követően vonult be melegedni az öltözőbe. 

Csere nem volt a szünetben egyik oldalon sem, és igazából a játék képe sem változott az első félidőben látottakhoz képest. Az 52. percben Dimun kínálta meg remek labdával Andzouanát, aki Barišićot kereste az átadással, de mielőtt ő kapura rúgott volna, Willwéber becsúszva szerelt. A hazaiaknál a legtöbb helyzetet Polievka fejezte be, de hadilábon állt a szerencsével az egykor nálunk is megfordult csatár. Így volt ez az 54. percben is, amikor csak szögletig jutott. Drukkereink közben leginkább magukat szórakoztatták, néhányan közülük félmeztelenre vetkőzve buzdítottak, noha a hőmérő nem mutatott 0 °C foknál többet. Kemény fából faragták őket, az biztos. 

A pályán közben sok pontatlanságnak lehetett szemtanúja a 450 néző, aki a kedvezőtlen időjárás ellenére is a helyszíni meccsnézést választotta szombat délutáni programként. A mérkőzés ezen szakaszában mindkét oldalon több csere is történt, ennek ellenére elmaradtak a gólhelyzetek. A 81. percben ugyan rezdült a hálónk, de Godál csak hatalmas lesről tudott betalálni, Kružliak játékvezető pedig érvénytelenítette a gólt. A hajrában igazából már mindenki a lefújást várta, nagy erőfeszítést egyik csapat sem fejtett ki a győzelem érdekében. 

Második alkalommal ült a DAC kispadján Xisco Muñoz, akinek a vezetése alatt még nem kaptunk gólt. Ez a jó hír. A kevésbé jó az, hogy a Besztercebánya ellen nem is rúgtunk, így meg kellett osztoznunk a pontokon. Az 5. helyről várjuk a folytatást a 7. Trencsén ellen, amellyel jövő héten mérkőzünk meg odahaza, a MOL Arénában. 

Edzői értékelés: 

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Mindkét oldalról jó mérkőzést láthattunk. Megvolt a kellő intenzitás, és mindkét kapu előtt születtek helyzetek is. Kicsit nagyobb szerencsével a gólok sem maradtak volna el. Tovább kell folytatnunk a munkát. Láttuk ezt ma is egy olyan csapat ellen, amelyik tudja, mit akar játszani, és van két jó támadója. Láttuk, hol van még szükség a hiányosságok kiküszöbölésére. Nagyon nehéz körülmények között játszottunk, de ez igaz mindkét csapatra. Nem könnyű ilyen körülmények között futballozni. Beleadtunk száz százalékot, pozitívum, hogy a második meccsünkön sem kaptunk gólt, de sok munka vár még ránk.”

Mário Auxt (Besztercebánya): „Nehéz talajú pályán zajlott a mérkőzés, ennek ellenére mindkét csapat kombinatív játékkal próbálkozott, és játszani akart. Taktikai kivárásra is játszott mindkét fél, ezért is volt kevesebb a gólhelyzetek száma. A fiúk felelősségteljesen álltak a mérkőzéshez és a jó ellenféllel szemben alkalmazkodni tudtak a körülményekhez. A gólok ugyan elmaradtak, de a döntetlen megérdemelt.”

MFK DUKLA BANSKÁ BYSTRICA - DAC 1904 0:0 
Niké Liga, 16. forduló, Štadión Štiavničky, Besztercebánya, 2023.12.02., 15:00
Játékvezetők: Kružliak - Hancko, Pozor
Nézőszám: 453
Sárga lap: 45+1. Willwéber, 51. Richtárech, ill. 21. Vitális, 35. Trusa, 74. Herc. 84. Dimun
DAC 1904: Popović - Pinto, Kaša, Brunetti, Mendez - Káčer (62. Ramadan), Dimun, Vitális (62. Herc) - Trusa (71. Gruszkowski), Goure (29. Barišić), Andzouana (K)
Besztercebánya: Hruška - Richtárech, Uhrinčať (24. Považanec), Ľupták (92. Slebodník), Rymarenko (90. Depetris), Polievka (K), Pišoja, Godál, Willwéber, Záhumenský, Hlinka

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 52% : 48%
Lövések: kapura: 3:2, mellé: 7:1
Szabadrúgás: 15:7
Szöglet: 9:5
Les: 1:1

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies