A Párbeszéd a gazdaságfejlesztésről címmel a gazdaságélénkítő programról tartott rendezvényen előbb Iván Tamás, a Baross Gábor Alapítvány elnöke köszöntötte a népes közönséget, majd Hájos Zoltán, városunk polgármestere megnyitójában hangsúlyozta, milyen fontos szerepe van a felvidéki magyarság megmaradásában a kultúra és az oktatás mellett a gazdasági fejlettségnek is, amelyet most közel öt milliárd forintos pályázati forrással támogat a magyar állam.
A folytatásban megkérte Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét, részletezze a program célját. A pártelnök kiemelte, nem politikai kezdeményezésről van szó, hanem egy olyan lehetőségről, amely a felvidéki közösség számára nyújt lehetőséget, hogy megerősödjön, s arra kérte a jelenlévőket, használják ki a pályázati forrásokat, mert annak nagysága is mutatja, nagy esély van a források elnyerésére, de aki nem pályázik, az nyerni sem tud. Menyhárt egyúttal hangsúlyozta, hogy örül a Baross Gábor Terv frissítésének, s annak, hogy 23 állomáson tudták bemutatni az arra épülő gazdaságfejlesztési programot, mert egyúttal az is bizonyosodott, a közösségben olyan fiatal emberek dolgoznak, akik miatt nem kell félni a jövőtől.
Ezt követően Iván Tamás a Baross Gábor Tervbe nyújtott rövid betekintést a résztvevőknek, a Dunaszerdahelyi járásra fókuszálva, majd a pályázatot érintő részleteket mutatta be. A pályázati felhívások egyébként megtalálhatók a www.baross-palyazatok.eu címen a „Pályázatok” menüpont alatt. Pályázni csak az a szervezet tud, amely a regisztrációs linken elvégzi a regisztrációs folyamatot, majd az ott kapott felhasználói adatokkal belép a pályázati felületre. A pályázatokat papíralapon is be kell nyújtani a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. valamely területi irodájában 2017. október 20-ig.
A pályázati felhívás két részterületre bontható, a mezőgazdaság, illetve a kis- és középvállalkozók támogatására. Mindkét területre a pályázati keretösszeg összesen 2,425 milliárd forint. A beérkezett pályázatok értékelésének függvényében a pályázati keretösszeg módosulhat. A maximum 70%-os vissza nem térítendő támogatáshoz, amelyet egy összegben folyósít a Széchenyi Programiroda, minimum 30%-os önrészt kell biztosítani. A nagyobb önrész viszont a pályázat elbírálásánál további pontokat ér.
A prezentáció végén pedig a résztvevői kérdésekre is válaszolt az alapítvány vezetője.
Ezt már olvasta?
Nézze meg, melyik jelölt mennyi szavazatot kapott!
Arról már beszámoltunk, hogy melyik képviselők jutottak...
Hájos Zoltán marad Dunaszerdahely polgármestere
Ismertté vált a dunaszerdahelyi polgármester-választás...