A szakembert, aki Dunaszerdahelyen és a válogatottnál is tevékenykedik elmondta, mi a különbség a két feladat között: "A dunaszerdahelyi klub birkózóit már hosszú évek óta edzem. A gyakorlatok reggel a Sportgimnáziumban kezdődnek, délután pedig a Kodály Zoltán alapiskola tornatermében folytatódnak. Mivel már egészen kicsi kortól eddzük a gyerekeket, így bőven volt időnk megszokni egymás stílusát, társaságát. Ezáltal az edzések otthonosabb, családiasabb hangulatot biztosítanak. A hosszú együttműködésnek köszönhetően ismerem a gyerekek minden erősségét, de a gyengébb oldalukat is. Fontosnak tartom a kommunikációt a szülőkkel, hiszen az ő támogatásuk is szükséges ahhoz, hogy a klub birkózói sikereket érjenek el. Az edzéstervet a kollégákkal állítjuk össze attól függően, hogy milyen versenyre készülünk.
Ezzel ellentétben a kadétoknál konkrétabb a felkészülés, az edzések az edzőterv szerint zajlanak. A válogatottaktól szinte nélkülözhetetlen a profibb hozzáállás, a fiúknak pontosan kell tudniuk, mik a céljaik, milyen eredményeket szeretnének elérni. Ebben kell nekem segítenem, fel kell őket készítenem testileg és szellemileg is a kihívásokra, támogatnom és motiválnom kell őket, hogy a kitűzött céljukat el is érjék. Függetlenül attól, hogy a kadétok az ország különböző pontjáról érkeznek az edzőtáborba, az összhang nagyon jó, a közös munka zökkenőmentes. Próbáljuk megteremteni a professzionális kapcsolatot, létrehozni egy olyan légkört, ahol a fiúk jól érzik magukat és motiváltak az edzésre."
A tavalyi év végén Dunaszerdahely városa az év edzőjének választotta. A tréner nagy örült az elismerésnek: "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a szülővárosom elismerte a munkámat, és az Év edzőjének választott. Eddig is teljes erővel azon dolgoztam, hogy birkózóink szép eredményeket érjenek el és öregbítsék a város hírnevét. A díjat valójában a gyerekek és a klub sikereinek köszönhetem, mert nélkülük én sem érdemeltem volna ki az elismerést."
Forrás: sportolunk.sk
Ezt már olvasta?
![Szlovákia legerősebb embere lett Uváček Patrik](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/28/2024-06-28_uvacek_01.jpg?itok=QONFcsPr)
Szlovákia legerősebb embere lett Uváček Patrik
Az elmúlt hétvégén Ipolyságon szervezte meg a Szlovák...
![Komoly változások után, komoly kihívások előtt az új évadban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/19/01-web-fo-rov_6609-enhanced-nr-4008.jpg?itok=5ON0xKST)
Komoly változások után, komoly kihívások előtt az új évadban
Szerdán, július 17-én tartotta meg a 2024/=25-ös szezon...