Back to top

Gaál András és Bazsó Marek szlovák bajnok, ahogy a csapat is első

Publikálva: 2017, április 9 - 13:45
Szombaton a dunaszerdahelyi Városi sportcsarnok adott otthont a serdülő szabadfogású birkózó országos bajnokságnak. A bajnokságon megjelent a Szlovák birkózó szövetség elnöke Ján Karšňák úr, valamint Hakszer Roland és Szeiler Zoltán alelnök urak.
A bajnokság megnyitóján Karšňák úr a Szlovák birkózó szövetség nevében hivatalosan egy új birkózó szőnyeget  adott át a Dunaszerdahelyi birkózó klubnak a sokéves sikeres munkájukért. A bajnokságra 22 klub 101 versenyzője nevezett be. Gaál Attila és Hakszer Tibor edzők, valamint asszisztensük Vajas József vezetésével 14 birkózónk indult csatába a bajnoki címekért.
 
A 42 kg-os súlycsoportban a még csak diák korosztályú Bazsó Marek remekelt, aki gútai és privigyei ellenfeleit legyőzve jutott a döntőbe, ahol hatalmas csatában 3:2 arányú pontozásos győzelmet aratott szinnai ellenfelén. Marek 5 másodperccel a meccs vége előtt szerezte meg az aranyérmet érő technikai pontot.  
 
A 47 kg-os súlycsoportban Gaál András három nyertes mérkőzést követően jutott a döntőbe, ahol csapattársával Csörgő Tamással küzdöttek meg a bajnoki címért. András 4:2 arányban nyert és ezzel megszerezte élete harmadik bajnoki címét.
59 kg-ban Bertók Nikolas  szerzett értékes ezüstöt és 53 kg-ban Darvas Patrik bronzérmet. 
A csapatversenyt a Dunaszerdahelyi birkózó klub nyerte Kassa, Rimaszombat és Pozsony előtt. 
 
Eredmények:
 
42 kg Bazsó Marek 1.hely
47 kg Gaál András 1.hely Csörgő Tamás 2.hely, Szakács Dominik 4.hely
53 kg Darvas Patrik 3.hely
59 kg Bertók Nikolas 2.hely
100kg Vízy Róbert 5.hely
 
Csapatverseny:
1. Dunaszerdahelyi birkózó klub 32 pont
2. Kassai birkózó klub               24 pont
3. Rimaszombati Lokomotíva     15 pont

Ezt már olvasta?

Cookies