Back to top

Fotósuli: Fotós alapszótár bevezetőként

Publikálva: 2016, október 5 - 15:14
Ma már szinte mindenkinek van fényképezőgépe, és több ezer fényképe a számítógépen. De van legalább 10 fényképe, amit másoknak is szívesen megmutatna? Ha van, akkor az a véletlen műve, vagy tudatosan készítette? Volt már, hogy lefotózott valamit, de a fotó nem lett jó? Tapasztalatból tudjuk, hogy az emberek mit szoktak a leggyakrabban elrontani, és azt is hogy a fényképezőgép önmagában nem elég! Ön is kell hozzá!

Ezért is próbálunk a dunaszerdahelyi.sk portálon keresztül a fotoSULI.sk oldallal közösen segíteni önöknek kedved olvasóknak azzal, hogy kéthetente jelentkező új, fotósuli rovatunkban hasznos tanácsokat, fotós tipeket teszünk majd közzé.

Első körben azonban ismerjünk meg pár, a fotográfiában használt kifejezést, hogy a későbbiekben jobban megértsük az egyes cikkeket.

» Alulexponált

A jól exponált képhez megfelelő mennyiségű fénynek kell az fényérzékelőre (CCD / CMOS) érkeznie, hogy a szemünk által látott valós képhez hasonlót kapjunk. Sötét és világos árnyalatokat is kell tartalmaznia a képnek. Alulexponált képnél túl kevés fény jut az érzékelőkre, így a kép sötét lesz.

» Autofókusz

Az autofókusz, az élesség automatikus beállítását jelenti. A digitális fényképezőgépek mindegyikénél megtalálható. A mai korszerű digitális fényképezőgépeknél már az a ritkább, amikor manuális fókusz, manunális élesség beállítási lehetőség is van egy gépen.

» Beégés, beégett, bebukott

A beégés azt jelenti, hogy a képünk egyes területei túl sötétek, mégpedig annyira, hogy ezek a területek nem tartalmaznak már részleteket, csak feketék lesznek.

» Blende

A blende, vagy más néven rekesz, az objektív változtatható méretű, kör alakú nyílása. Ezen keresztül jut fény a fényképezőgép fényérzékelőjére.

» Csúcsfény adapter

Ez az adapter nem más, mint a vaku fejére helyezett fehér derítőlap, ez egyes gépeknél alaptartozék.

A vaku fején, a nagylátószögű adapterrel együtt található meg, azzal együtt húzható ki a használathoz (azokon a vakukon amelyek gyárilag tartalmazzák).

Az indirekt világítás nagyszerű kiegészítője. Portrék esetében az áll alatt és a szemgödörben keletkező árnyékokat deríti.

» Derítés

A fotózott témán (tárgy, ember, stb.) a megvilágítási körülményektől függően olykor erős árnyékok keletkeznek, ezzel nagy kontrasztot adva képeinknek.

A derítés alatt azt értjük, amikor ezeket az erős árnyékokat, vagy sötét képrészleteket vaku, vagy derítőlapok segítségével kivilágosítjuk, lágyítjuk.

» Expozíciós idő

Más néven záridő. Azt az időtartamot jelenti, ameddig a fényképezőgép zárszerkezete nyitva van.

» Felbontás

A felbontás azt határozza meg, hogy mennyi képinformációt, pixelt tartalmaz a képünk. A fényképezőgépek esetében a felbontás azt határozza meg, hogy hány megapixeles a fényképezőgépünk.

» Grid

Rács vonalak, vagy kompozíciós rács.

A fényképezőgép LCD kijelzőjén bekapcsolható négyzetháló.

» Hisztogram

A hisztogram egy olyan grafikon, amelyen az elkészített képünk sötét és világos képpontjainak az eloszlását és mennyiségét is ellenőrizhetjük.

Ha egy koordinátarendszerhez hasonlítjuk akkor a vízszintes tengely a világosság értékeket (balról-jobbra a sötétebbtől a világosig), a függőleges tengely pedig az adott világossági értékkel rendelkező pixelek számát mutatja meg.

» Indirekt és direkt vakuzás

A direkt vakuzásnál a vaku fénye közvetlen a témára irányul, az indirekt vakuzásnál a vaku fénye valamilyen világos felületről, a mennyezetről, vagy egy oldalfalról viszaverődve világítja meg a témát.

» Képzaj

A digitális képfeldolgozás közben, a fény jelekké alakítsa során, nem csak hasznos, hanem oda nem illő, zavaró jelek is keletkeznek, ezt hívjuk képzajnak.

» live view - élőkép funkció

A kompakt és bridge gépeknél elterjedt, de néhány tükörreflexes fényképezőgépnél is megtalálható funkció, ami azt jelenti, hogy a digitális fényképezőgép LCD kijelzőjén folyamatosan látható ugyanaz a kép, amit a fényképezőgép lát. Így a fényképezőgép LCD monitorán tudjuk megkomponálni a képet.

» Megapixel

A megapixel (jele: MP) a digitális képrögzítésre alkalmas eszközök (digitális fényképezőgépek, videó kamerák, fényképezni tudó telefonok, web kamerák, stb.) felbontásának a meghatározásához használatos mutatószám, mértékegység. Minél több megapixelt tud rögzíteni Pl: egy digitális fényképezőgép, annál nagyobb a felbontása, annál részletgazdagabb képet lehet vele készíteni.

» Tükörreflexes fényképezőgépek

Azért hívják őket tükörreflexes fényképezőgépeknek, mert az objektíven keresztül érkező fényt egy tükör segítségével vetítik az optikai keresőbe, így abba belenézve pontosan azt látjuk, amit a fényképezőgép rögzíteni fog (ellentétben a kompakt és bridge fényképezőgépekkel).Ezek a fényképezőgépek cserélhető objektívvel rendelkeznek, vaku csatlakoztatható rájuk, vagyis fejleszthetőek. Képminőségben, beállítási lehetőségben (és méretben is), magasan kiemelkednek a kompakt és bridge fényképezőgépekhez képest.

» Vakufény-korekció

A vakufény-korrekció segítségével a vaku teljesítményét tudjuk változtatni. Erre abban az esetben van szükség, ha a vaku fénye egy kép elkészítéséhez túl sok, vagy túl kevés. ha a "+" irányban változtatunk, növeljük a vaku fényerejét a képünk világosabb lesz, ha "-" irányban változtatjuk a vaku fényerejét a képünk sötétebb lesz.

A teljes alapszótárt itt találja: http://online.fotosuli.sk/fotos-alapszotar/

Jó fényeket mindenkinek!

*Fotósuli rovatunk partnere:

www.fotoSULI.sk  | tanulj meg fotózni egyszerűen, érthetően

Ezt már olvasta?

Cookies