„A Föld Napja programjai után sem állunk meg, hiszen elindul a feltérképezett utcákban, tereken a faültetés, a virágok kiültetése, a körforgalmak beültetése, csinosítása.
Az Ültess fát a jövőnek elnevezésű kezdeményezésünk óta több száz fa, több ezer cserje, virág került kiültetésre a városban, amelyek hol látványosak, hol pedig bár megbújnak a lakótelep között, mégis fontos célt szolgálnak.
Tervben van a játszóterek közvetlen környezetében is lehetőség szerint minél több facsemete kiültetése. Bízom benne, hogy közös erővel, ha sokszor csak cseppek is vagyunk a tengerben, szebbé tehetjük ezáltal is városunkat. Ezért is fontos, hogy jó példával járjunk elöl minden szinten, és a fiataloknak, de a felnőtteknek is felhívjuk a figyelmét a tisztaságra, a környezetünk védelmére és szépítésére. Mindenkit szeretettel várunk a programjainkon! A szemétszedés után apró meglepetéssel is készülünk” – fogalmazott Karaffa Attila alpolgármester.
Emellett a felhívják a figyelmet arra az önkéntes tavaszi nagytakarításra, amelyet a Föld napja alkalmából már a tizenharmadik alkalommal szerveznek a Pro Regio Danubia polgári társulással a csallóközi régióban, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban.
„A »Tisztítsuk meg Csallóközt« akció keretein belül szervezetünk anyagilag, logisztikailag és marketinges tevékenységgel támogatja a tavaszi nagytakarításokat szervező településeket.
16 rendezvényt segítettünk és további 50-60 rendezvényre számítunk május végéig és örülünk, hogy a dunaszerdahelyi városi hivatallal is együtt tudunk működni.
A benevezett szerveződések közt értékes díjakat fogunk kisorsolni a támogatóinktól” fogalmazott Nagy Teo, hozzátéve, hogy a „Tisztítsuk meg Csallóközt” akcióban bármely csallóközi szervezet, cég, iskola, önkormányzat vagy non-profit szervezet részt vehet a regisztrációs űrlap segítségével vagy a proregiodanubia [at] gmail.com e-mail-címen való jelentkezéssel.
Kesztyűket és zsákokat, illetve a hulladék elszállítását biztosítják, jelentkezni pedig május 15-ig lehetséges – magukat a rendezvényeket pedig június 15-el zárják.
(dszi)