Jelenlegi hely

A főiskolán ápolói képzés, az egyetemen zsurnalisztika szakirány indul

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2017, április 5 - 11:21 | Közérdekű
A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola Dunaszerdahelyi Kihelyezett Tagozatának, valamint a Warsaw Management University Dunaszerdahelyi Konzultációs Központjának vezetője, Herdics György április elején nyílt napon mutatta be mindkét intézmény dunaszerdahelyi képzési kínálatát.
A főiskolán ápolói képzés, az egyetemen zsurnalisztika szakirány indul

Az egészségügyi főiskola képzési kínálatában a szociális munka szak, illetve az ápolói szak volt az, amelyeket Herdics kiemelt – az ápolói szakirány felől több érintett is érdeklődött, ami annak fényében kiváltképp időszerű, miszerint például a dunaszerdahelyi kórház is ápolóhiánytól szenved.

A lengyel Warsaw Management University kínálatából pedig a közigazgatási szakot, illetve az újságírói szakirányt kísérte nagyobb figyelem.

A menedzsment szakon levelező tagozaton, magyar nyelven tervezett újságírói szakirány három éves, azaz hat szemeszterből áll majd. Az alapképzés a sikeres államvizsgák után Bc. akadémiai fokozattal zárul. Egy félévben öt alkalommal lesz konzultáció, mégpedig csütörtökön és pénteken a késő délutáni/esti órákban, szombaton pedig napközben.

Az előadások gyakorlati részét neves szlovákiai és magyarországi szakemberek tartják – többek között Pásztor Zoltán, Bereki Anikó, Jónás István, Győrffy Réka, Pekár István és Molnár Judit nevét említették a beszélgetés közben.

A képzés költségtérítéses, ugyanakkor az egyetem – az előírt követelményeket teljesítő hallgatók számára – meghatározott összegű ösztöndíjat is tud biztosítani.

Jelentkezni 2017. április 30-ig lehet.

Az érdeklődők a további elérhetőségeken kapnak bővebb tájékoztatást:

E-mail: info [at] wmu.sk

tel.: 0948/ 336 534