Back to top

Fiatalok fotókiállítása a Magyar Kultúra Napján

Publikálva: 2020, január 17 - 11:15
Január 22-én, délelőtt 10 órakor nyílik meg a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban az a gyermek és ifjúsági fotópályázat képeiből összeállított tárlat, amelyet Az én városom, Dunaszerdahely címmel Dunaszerdahely város alpolgármesterei, A. Szabó László és Karaffa Attila hirdettek meg 2019-ben az alap- és középiskolás tanulók számára.
Fiatalok fotókiállítása a Magyar Kultúra Napján

A fotópályázat célja az volt, hogy Dunaszerdahely fiataljai felfedezzék a város szépségeit, emlékhelyeit, örökítsék meg mindennapjainak pillanatait, a saját szemszögükből értelmezzék azt, illetve egyedi módon dokumentálják városunk folyamatos fejlődését, arculatának változásait.

A versenyben két kategóriában lehetett indulni, az alapiskolák felső tagozatos tanulóiéban, valamint a középiskolás tanulókéban.

A témakörök szerint az iskola és tanulók, közösségek, a természeti szépségek, valamint az én városom, Dunaszerdahely (utcák, terek, épületek, műemlékek, emlékhelyek, közösségei terek stb.) között lehetett a fiataloknak választani. 

Az elkészítés és a felvételek feldolgozása során nem voltak műfaji korlátozások, hiszen az volt a cél, hogy a fiatalok önálló gondolatokat, megjelenítési és közlési formákat alakítsanak ki önmagukban a fotózás segítségével.

A beérkezett alkotások ünnepélyes kiállításnyitója a Magyar Kultúra Napján, azaz január 22-én 10.00 órától lesz a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, ahol a díjátadásra is sor kerül – ott fog egyben fény derülni azon fiatalok kilétére is, akik nevezésükkel az egyes kategóriák legjobb alkotásait készítették el.

Ezt már olvasta?

Cookies