További 35%-uk a nyári szüneten kívül is próbál így plusz pénzt keresni – derült ki az Ipsos felméréséből, melyet a Portu befektetési platform számára készített Szlovákiában és Csehországban, 705 megkérdezett bevonásával.
A 25 év alattiak körülbelül ötöde már állandó munkaviszonyban van, ezért nem vállal szezonmunkát.
Szlovákiában csak 12,1% azoknak a fiataloknak az aránya, akiknek nincs munkájuk, viszont így se akarnak szezonmunkát végezni, Csehországban pedig még alacsonyabb. Ez pozitív fejlemény, mert a fiatalok a megkeresett pénzzel tanulnak meg igazán gazdálkodni – mondta Marek Malina, a Portu elemzője.
A fiatalok fő motivációja, hogy legyen költőpénzük, illetve megpróbálják önállósítani magukat a szüleiktől, de ez egyébként régiónként eltér.
Közép-Szlovákiában 56%-uk konkrét dolog megvásárlására gyűjti a pénzt, Pozsonyban csak 15,4%-uk. A fővárosban sokan azért dolgoznak, hogy ezt szakmai tapasztalatszerzésként beírhassák az életrajzukba.
Malina hozzátette, a szezonmunkát vállaló fiatalok száma nőhet, mivel a parlament jóváhagyta, hogy már a 15 évesek is dolgozhatnak, ehhez már nem kell a munkafelügyelőség külön beleegyezése.
A válaszadók 71,5%-a mondta, hogy már 15 évesen is vállalt volna szezonmunkát, ha lett volna rá lehetőség – tette hozzá az elemző.
A megkérdezettek több mint negyede beismerte, hogy hiányosak a pénzügyi ismeretei, ez a szezonmunkánál is okozott problémákat, és az iskolában ilyesmi egyáltalán nem szerepelt a tananyagban.
Az információkat részben az internetről szerezték meg (54%), továbbá a szüleiktől (50%), és csupán 16%-uk az iskolában.
Forrás: ma7.sk
Ezt már olvasta?
2025-ben is keresik a felvidéki magyar női példaképeket
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás tizedik...