![Illusztrációs felvétel (pixabay) A fertőzések számának megugrása miatt rendőrségi akció lesz a határokon](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/j%C3%BAl/10/travel-778338_1920_0.jpg?itok=UaME1U0B)
Emellett felmérik a személyek és gépjárművek mozgását is, derül ki a belügyminisztérium tájékoztatásából. „Az akció célja, hogy felmérjük, milyen mértékben teljesítik a Közegészségügyi Hivatal intézkedéseiből adódó kötelességeiket azok a személyek, akik olyan országokból térnek vissza Szlovákiába, melyek járványügyi szempontból nem minősülnek biztonságosnak, továbbá, hogy az utazni szándékozók figyelmét felhívjuk a hazatérésük utáni kötelességeikre” – olvasható a belügyi tárca tájékoztatásában.
A véletlenszerű ellenőrzés ugyanakkor felméri a személyek és gépjárművek mozgását is a határokon, annak érdekében, hogy az esetleges további járványügyi intézkedések (szigorítások) arányosak és célravezetőek legyenek.
A rendőri akcióra, melyről a szomszédos országok belügyi szerveit is értesítették, a járványügyi válságstáb döntése alapján kerül sor, közölte a minisztérium. Minderre már Igor Matovič kormányfő is utalt a tegnapi sajtótájékoztatója során, ahogy azt is jelezte, hogy hétfőn, július 13-án az újonnan regisztrált fertőzések számának megugrása miatt ismét ülésezik a válságstáb és a kormány is.
Felvidék.ma/teraz.sk
Ezt már olvasta?
![Évértékelőt tartott a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250201_1806082.jpg?itok=RVpuTIRS)
Évértékelőt tartott a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet
A Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet vezetősége és tagsága...
![Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/17/2025-01-17-dunaszerdahely-img_8387-4001.jpg?itok=6bKhxmjm)
Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából
A minap írtunk a dunaszerdahelyi kórházban tavaly...