Back to top

FEMIT: Húsz év a segítség jegyében

Publikálva: 2026, április 27 - 19:30
Fontos társadalmi kérdések álltak a középpontjában a Felvidéki Magyar Ifjúsági Társulás (FEMIT) pénteken megszervezett jubileumi konferenciájának. A családi szerepek, az egymással szembeni elvárások és a teljesítményorientáltság mind olyan témák, amelyek a mai társadalomban napról napra felszínre kerülnek.
FEMIT: Húsz év a segítség jegyében

Húszéves a FEMIT, amely amellett, hogy a magyarság kultúrájának és történelmi hagyományainak, valamint a nemzeti öntudatnak az erősítésén dolgozik, a fiatalok és szüleik lelki és testi egészséges életmódra nevelését, annak megőrzését is fő céljának tekinti. A jubileumot ezúttal is egy fontos társadalmi kérdéskört körüljáró konferenciával ünnepelték meg, Céljaink és lehetőségeink címmel.

Böde Péter vándormeseíró saját verssel köszöntötte a FEMIT-et és a konferenciára érkező nagyszámú érdeklődőt.

A jubiláló szervezetet Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere is köszöntötte. Párhuzamot vont a városban éppen zajló Szent György-napokkal, Szent György alakja és a segítő szervezet tevékenysége között:

„Ma Szent György napját ünnepeljük – annak a szentnek az emlékét, aki a gyengébbek védelmezőjeként vált ismertté. Ez az érték a FEMIT tevékenységében is visszaköszön: elhivatottan segítik a rászorulókat, és fontos társadalmi kérdéseket hoznak közelebb mindannyiunkhoz előadásaikon és konferenciáikon.”

Egy önkormányzat nem tud minden feladatot egyedül ellátni, ezért is felbecsülhetetlen a civil szervezetek munkája – emelte ki a polgármester, majd hozzátette, hogy a FEMIT kiemelkedő tevékenységét korábban polgármesteri díjjal is elismerték.

„Köszönet és elismerés illeti Győri Margitot és lelkes csapatát a közösségért végzett fáradhatatlan munkájukért!” – hangzott el a köszöntőben.

A délelőtt során három szakmai, mély és elgondolkodtató előadást hallgathattak meg a résztvevők: Süll Tamás a reális és irreális elvárásokról beszélt a családi szerepek tükrében, Somogyi Alfréd az elvárások és teljesítmények kapcsolatát elemezte, míg Kitanics Márk kriminálpszichológus a teljesítménypszichológia témájában tartott érdekfeszítő előadást.

A délutáni program során a FEMIT megalakulásának 20. évfordulója alkalmából ünnepi visszatekintésre került sor, amelynek keretében megszólaltak a szervezethez kötődő partnerek és szakemberek is.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies