Back to top

A Felvidék Szépe 2017 döntősei - Kurucz Klaudia

Publikálva: 2017, március 18 - 15:00
A Felvidék Szépe 2017 döntőseit bemutató sorozatunk mai részében a királyfiakarcsai Kurucz Klaudiával ismerkedhetnek meg jobban.

Mikor indultál először szépségversenyen?

Volt már szerencsém kipróbálni magam a szépségiparban, viszont ez az első alkalom, amikor arra szántam el magam, hogy részt vegyek egy szépségversenyen is, ami mellesleg egészen egyedi Szlovákiában. Korábban az iskola mellett modellkedtem, es 2016 nyarán pedig sikerült kijutnom Tokióba, ahol nagyon sok tapasztalatot és élményt szereztem, erről a szakmáról és a nagybetűs életről. Mindez ösztönzően hatott rám, hogy jelentkezzek a versenyre.

Mit gondolsz, milyen lehetőséget kínál számodra a Felvidék Szépe?

Minden egyes találkozásunkkor a csapattal, tudnak számomra meglepetést okozni. Próbálnak arra ösztönözni, hogy a legjobb formánkat hozzuk, és a bennünk rejlő értékeket felszínre hozzuk. Meggyőződésem, hogy életem egyik legjobb döntése volt, mikor a nagymamámra hallgatva elindultam a válogatáson. Mi is az amit ez a verseny és a szervezők adnak nekünk? Temérdek támogatás, tanács, lehetőség, erő, hogy feszegessük a határainkat, hozzunk ki a maximumot magunkból, legyen egy célunk, ami lehet, hogy áldozatokkal jár, de mikor már az egyenesben vagy, és tudod, hogy erősen küzdöttél érte, az felbecsülhetetlen érzés. Úgy látom, minden egyes kaland hozzájárul ahhoz, hogy az életben meg tudjuk állni a helyünket.

Milyen szakmában tudod magad elképzelni a jövőben?

A közeljövőben szeretnék sikeresen lediplomázni, és ezután a határ csak egyre jobban szélesedik. A szépségipar nagyon közel áll hozzám, úgy vélem az eddigi visszaigazolások alapján, van helyem ebben a szakmában. Mivel az egyetemen nemzetközi kapcsolatokat tanulok, a terveim része az is, hogy minél jobban megismerjem a világot, és nemzetközi cégeknél dolgozhassak. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a szépségipar és az üzlet, nagyon közel áll egymáshoz, már csak a középutat kell megtalálnunk.

Szabadidődben mit teszel, hogy formában legyél az augusztusi döntőre?

Szeretném a legjobbat kihozni magamból a fináléra. Kiskorom óta a sport az életem része. Voltam már kosaras, atléta  és jazz-balett táncos is. Jelenleg a fitnesz az, ami leköt, és próbálom feszegetni  a saját határaimat, vagy a teremben, vagy pedig otthon. Ha az időm engedi minimum heti 3 edzést beiktatok, és mellette elengedhetetlen a helyes táplálkozás. Hogy mit is jelent ez? Másfél éve sikerült kialakítanunk egy olyan étrendet, amit azóta is tartani tudok, és nem okoz drasztikus fogyást, viszont hízást sem. Ekkor kezdtem el mesterkedni a konyhában is, recepteket kipróbálni, reformédességeket sütni. A titkom az, hogy odafigyelek egy étel összetételére és az alapanyagok mennyiségére.

Van olyan példaképed, akinek élete inspirálóan hat rád?

Ez a kérdés számomra azért nehéz, mert a saját tetteim mellett szeretek mások cselekedetein és gondolatain is elfilozofálni, és levonni a tanulságot. A sort kezdhetném az 5 éves unokahúgomtól a nagymamámig, jó köztük lenni, és inspirációt gyűjteni. Ami a szépségipart illeti, kiemelném az első számú topmodellt – Adriana Limát, nagyon szívesen elbeszélgetnék vele az életéről, sikereiről, kudarcairól és a terveiről.

Te lettél idén januárban Felvidék Szépe első Bálkirálynője. Milyen volt a lányokkal közösen bulizni?

Nagyon örültem neki, hogy engem választottak meg Felvidék szépe első bálkirálynőjének. Ez is egy fajta visszaigazolás az emberek részéről, hogy tényleg van helyem a szakmában. A bál nagyon jól sikerült, mint ami a jótékonykodást és utána a hajnalig tartó bulit illeti. Hirtelen elfelejtettük, hogy fáradtak vagyunk az egész napi fotózástól, és mindenki úgy táncolt, ahogy a zenész húzta. Ezek alapján szerintem kijelenthető, hogy Felvidék Szépe Jótékonysági bálból hagyomány válik.

Dunaszerdahelyi városi portálként arról kérdeznélek, melyik a legszebb emléked, amely a városunkhoz kötődik?

Talán 6 éves korom óta, mikor beléptem az iskola kapuján, szorosan kötődőm Dunaszerdahelyhez. Itt tanultam meg írni, olvasni, sok barátom itt él. Igazából, nincs olyan napom, hogy valamiért ne fordulnék meg a városban, legalább egy finom kávé kedvéért.
A legkedvesebb érzés, mikor sok időre el kell utaznom, de mikor visszatérek, izgatott érzés tölt el, mert tudom, hogy ha Dunaszerdahelyre jövök, biztos, hogy találkozom ismerősökkel, akik örömet tudnak okozni, és ezt egészen véletlenül. Szinte nincs is rá esély, hogy elkerüljük egymást, ha csak a délután egy kávézóban, vagy pedig a péntek esti buliban. Dunaszerdahely, egyre nagyobb központtá fejlődik, ami a kultúrát, a turizmust, szórakozást illeti.  Lehetőségeket nyújt, és sok tehetséges fiatal indult el innen a nagyvilágba, de ami a legfontosabb, hogy azt sem felejtették el, hogy honnan származnak.

Ezt már olvasta?

Cookies