Back to top

Felszálló ágba kerül Szlovákia?

Publikálva: 2025, szeptember 8 - 13:55
A hazai gazdaság kapcsán kevés olyan hírt hallani, mint amilyen a szlovákiai repülőterekről érkezett. A pozsonyi reptér történelmi bővülés előtt áll, a kassai pedig akkora forgalmat bonyolít le, amilyenről néhány éve még álmodni sem mertek a szakemberek. Úgy tűnik, a szlovákiai légi közlekedés végre maga mögött hagyta a pandémiás válságot, és nemcsak visszatért a korábbi szintre, hanem minden eddiginél erőteljesebben növekszik.
Felszálló ágba kerül Szlovákia?

A nyár egyébként is bővelkedett a kedvező információkban. Kiderült, hogy novembertől a magyar Wizz Air megnyitja bázisát a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren. Két Airbus A321neo gép telepítése nem csak technikai kérdés: ez a döntés teljesen új szintre emeli a fővárosi repülőtér szerepét. Egyetlen év alatt akár egymillió új utas is érkezhet, miközben 12 új járat indul Pozsonyból Barcelonától Oslóig. A katalán fővárosba mindennap el lehet jutni majd Pozsonyból, de üdülőhelyek és a gazdasági együttműködést segítő helyszínek is megközelíthetővé válnak a legnagyobb szlovák reptérről. Az azonban nyilvánvaló, hogy a bécsi reptér közelsége miatt a lehetőség korlátozott a fejlődésre, de a piaci rést ki lehet használni.

A Wizz Air megjelenése sokkal több, mint puszta járatbővítés. Stratégiai áttörés, amelynek révén Pozsony először válhat valódi közép-európai légi csomóponttá. A város eddig sokszor a régió nagyjainak árnyékában volt, de a Wizz Air döntése azt üzeni: Szlovákia önálló piacként is számottevő.

Autópálya helyett

Legalább ennyire szimbolikus, hogy hat év után újraindul a belföldi járat Pozsony és Kassa között. A napi szinten közlekedő járatok nemcsak időt spórolnak az utasoknak, hanem jelzik azt is, hogy az ország keleti és nyugati fele közötti távolság már nem leküzdhetetlen akadály. Egy óra repülés kontra hatórás vonatút – a különbség az üzleti szektor és a turizmus számára is komoly üzenet. A kérdés már csak az, mekkora lesz az érdeklődés, és mennyire tudnak majd pontosan közlekedni a gépek Pozsony és Kassa között.

A 20-75 euró közötti jegyárakkal a repülés reális alternatívává válik a belföldi közlekedésben is. Ez önmagában egy olyan mentalitásváltás kezdete lehet, amely a következő években új alapokra helyezheti a belső mobilitást. A közlekedési tárcánál legalábbis ebben bíznak, ha már az autópályákkal nem sikerült leküzdeni ezt a távot.

Rekordok a fővárosban

A pozsonyi reptér adatai már idén is önmagukért beszélnek. Júliusban Pozsonyban majdnem 360 ezer utast szolgáltak ki – ez minden idők legjobb havi eredménye. Az előző rekord még Covid előtti, 2018-ból származik. 2025 első hét hónapjában összesen 1 234 087 utast szolgáltak ki az M. R. Štefánik repülőtéren, ami 16 százalékkal több, mint az előző év januárjától július végéig tartó időszakban. Ugyanezen idő alatt a repülőtéren összesen 16 290 fel- és leszállás történt, ami 2 százalékkal haladja meg a tavalyi adatot. Az új járatok fényében viszont a rekord jövőre biztosan megdől, hiszen számos turisztikai központ is szerepel a novembertől induló járatok között.

Közben a kargóforgalom is szárnyal, 65 százalékos a bővülés. Ez arra utal, hogy a reptér nemcsak a nyaralni vágyó családok, hanem a logisztikai cégek számára is egyre fontosabb.

Regionális reptér, nagy eredményekkel

Kelet-Szlovákia központja sem marad el a fővárostól. Kassa augusztus elején már átlépte az 500 ezres utasszámot – egy teljes hónappal korábban, mint tavaly. Július volt a reptér történetének legerősebb hónapja 132 ezer utassal.

Ez regionális szinten kiemelkedő teljesítmény. A charterek és a menetrend szerinti járatok is népszerűek, különösen a mediterrán nyaralóhelyek irányába. A számok egyértelműen mutatják: az emberek életének része lett a repülés, és már nemcsak kivételes alkalomként tekintenek rá.

Gazdasági és társadalmi következmények

A fejlődés kézzelfogható előnyökkel jár. Több utas több bevételt hoz a turizmusnak, a vendéglátásnak, a szállodaiparnak. Új munkahelyek jönnek létre a repülőterek körül, az üzleti szféra kapcsolattartása a partnerekkel gyorsabb lehet.

A legkézenfekvőbb hatás az utasszámok további emelkedése. Ha a jelenlegi ütem fennmarad, néhány éven belül Pozsony és Kassa együtt akár 5 millió utast is kiszolgálhat. Ez a szám pedig felhelyezi Szlovákiát Európa légi térképére.

Ma még elsősorban európai városok érhetők el a szlovákiai repterekről, de középtávon megjelenhetnek a jelenlegiek, a Dominikai Köztársaság, az Egyesült Arab Emirátusok vagy éppen Vietnam mellett további tengeren túli járatok is.

A logisztikai szerep szintén erősödhet. A teherforgalom növekedése azt vetíti előre, hogy Pozsony logisztikai központtá válhat a térségben, különösen akkor, ha a Duna, a vasúti és az autópályás összeköttetések is erősítik a multimodális szállítást. Ez új ipari beruházásokat és munkahelyeket teremthet.

A turizmus közvetlen nyertese lehet a fejlődésnek. Ha Barcelonából, Oslóból vagy Athénból közvetlenül elérhetővé válik Pozsony és Kassa, az ország vonzereje jelentősen növekedhet a külföldi látogatók körében. A régiók, amelyek eddig perifériának számítottak, bekapcsolódhatnak a nemzetközi turisztikai áramlatokba.

A belföldi járat újraindítása egy másik, társadalmilag is fontos irányt jelez. Ha a Pozsony–Kassa összeköttetés sikeres, elképzelhető más belső járatok elindítása is – például Pozsony és Poprád között, amely a Magas-Tátra turizmusát lendíthetné fel.

A lemaradás ugyanis jelentős ezen a téren is. Kevesen tudják, de igaz: Pozsonyból leggyorsabban úgy lehet eljutni Kassára, ha átbuszozunk a bécsi reptérre, majd felszállunk az onnan induló kassai járatra.

ma7.sk/Rajkovics Péter

Ezt már olvasta?

Cookies