Tinédzserként a festés is elkezdte érdekelni, olajfestményeket is készített, elsősorban tájképeket, majd a portrék felé vette az irányt. Ezen a téren viszont inkább grafittal szereti megörökíteni a modelljeit, a fekete-fehér színkombináció egyébként is nagyon közel áll hozzá. Közben a fényképészet iránt is elkezdett érdeklődni. „2010-ben kezdődött a fényképészet iránti szenvedélyem, vásároltam egy tükörreflexes gépet. Elsősorban barátokat és ismerősöket fotóztam, de itt is a fekete-fehér képek azok, amelyek érdekelnek. Sokkal több teret adnak ezek a képzeletünknek, hozzá tudjuk gondolni a színeket. A legjobb barátnőmet pedig modellként kezdtem el fényképezni. Ezen a téren is az emberi mozdulatok megragadása vonzott” – tudjuk meg Dominikától.
Az elmúlt hónapokban viszont az érettségi volt a legfontosabb cél, ezért a kreatív dolgok a háttérbe szorultak, de a sikeres egyetemi felvételei után és a nyári brigádmunka mellett szeretné tovább folytatni a művészeti törekvéseit. Ősztől Pozsonyban muzeológiát fog tanulni, mivel a történelem és a művészet nagyon érdekli.
A fotózás a későbbiekben akár professzionális szinten is érdekelné, közben már belekóstolt az esküvői fotózás világába, de ezen a téren még sok tapasztalatra és a műszaki háttér kiegészítésére volna szüksége, hogy komolyabban foglalkozhasson vele. Napjainkban viszont még inkább a saját kreativitásának felfedezése az, ami jobban érdekli, ezért aztán szeretné minél több területen kipróbálni magát.
Maszkok készítésével is foglalkozik. „Néhány éve egy Halloween-buli kapcsán kifestettem a barátaimat, s nekem is megtetszett. Szeretem az ijesztő formákat, kedvelem Tim Burton alkotásait és ez is inspirált.”
Dominika tehát nagyon színes egyéniség, sok dolog érdekli, a zenével is foglalkozik, de még nem sejti melyik pályán indul el, de láthatóan tehetséges és családja is támogatja, így biztosan hallunk még róla.
Ezt már olvasta?

Tárlatnyitóval ünnepelte jubileumát Lipcsey György
Új kiállítással ünnepelt a Kortárs Magyar Galéria...