
Az óvoda vezetősége korábban Szentendrén járt, a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesülete, valamint a Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége őszi szakmai napján, ahol a középpontban a hagyományőrzés, illetve a vezérlő fejedelem történelmi örökségének az oktatásban való megjelenítése állt.
Itt nem csak nagyszerű és fontos tapasztalatokat szereztek, hanem az ide a Kárpát-medence minden tájáról érkező vendég óvodák mindegyike különleges ajándékkal: Rákóczi-fával távozott, megfogadva, hogy mindegyikük ugyanazon a napon, október 24-én elülteti azt a saját óvodájába.
Így értek tehát össze a szálak, így ültettek különleges Rákóczi-fákat a Halpiac téri ovisok is aznap.
Az ünnepségen az óvoda mindegyik aprósága részt vett, és énekkel, körtánccal köszöntötték a Rákóczi-fákat, majd ők maguk is nagy szorgalommal és odaadással segédkeztek a fák elültetésében.
(na)
Ezt már olvasta?

Karbantartás, felújítás és fejlesztés a Szabó Gyula Alapiskolában
Mint minden évben, idén augusztusban is munkálatok...

Vámbéry Ármin Alapiskola: „Magyar iskola nélkül nincsen magyar jövő”
Szeptember 1-jén ünnepi hangulat töltötte be a...