Back to top

FC DAC 1904 - FC Fastav Zlín 0:0

Publikálva: 2018, július 6 - 06:04
Gólnélküli döntetlennel ért véget a 2018/2019-es szezonra való nyári felkészülési időszak utolsó edzőmeccse, melyen a cseh élvonal tavalyi tízedik helyezettjével mértük össze az erőnket. Ez volt a harmadik egymást követő összecsapásunk a Zlínnel, melyen nem született gól.

Csütörtökön az ötödik, egyben utolsó felkészülési találkozóját is lejátszotta a csapatunk. A cipővárosiak elleni erőpróbán sorozatban harmadik alkalommal sem rezdült a háló sem az egyik, sem a másik oldalon. A cseh gárdával az elmúlt két év alatt négyszer is meccseltünk, ezeken a találkozókon három döntetlen (mindháromszor 0:0) és egy vereség (2:1) a mérlegünk.

A mintegy 300 szurkoló kemény küzdelemnek lehetett szemtanúja a MOL Akadémián lejátszott összecsapáson, amelyen elsősorban a két csapat védelme vizsgázott jelesre. A játék jobbára a két tizenhatos között zajlott. Csapatunk fél órányi játék után állt legközelebb a gólszerzéshez, amikor előbb Pačinda, majd Bayo szerezhetett volna vezetést, a kimaradt helyzet után pedig Ljubičić csípős lökete a kapu fölé szállt.    

A találkozón Marco Rossi mind a húsz nevezett játékosnak megadta a lehetőséget arra, hogy bizonyítsa, helye van az Európa Ligára készülő csapat kezdőjében. A Zlín ellen vívott főpróbán újoncot is avattunk Vida Máté személyében, aki a térfélcserét követően húzta magára először a sárga-kék mezt.

A felkészülési időszak lassan a végéhez ér. Jövő héten, csütörtökön, július 12-én már az Európa Liga első selejtezőkörében lépünk pályára, amikor a grúz Dinamo Tbiliszi csapatát látjuk vendégül a MOL Arénában. A mérkőzés 21.00-kor kezdődik.

FC DAC 1904 - FC Fastav Zlín 0:0

MOL Akadémia, Dunaszerdahely, csütörtök, 2017.07.05, 17:00 ó, enyhén felhős idő, 27 °C

Gól: -

300 néző

DAC: Jedlička (61. Slančík) - Huk (46. Špiriak), Šatka (50. Aluku), Kone (46. Šimčák) – Koštrna, Ljubičić (76. Domonkos), Herc (46. M. Vida), Záhumenský - K. Vida (58. Divković) - Pačinda (46. Tretyakov), Bayo (67. Almási). Tréner: Marco Rossi

Zlín: Dostál - Matejov, Hnaníček, Buchta, Gajić - Traoré, Podio, Bartošák - Hronek, Železník, Jiráček. Cserék: Šiška, Holík, Kopečný, Bačo, Bartolomeu, Slaměna, Mehanović. Tréner: Michal Bílek

STATISZTIKA:

Lövések: kapura: 3:0, mellé: 5:3

Szöglet: 4:8

Les: 2:5

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies