Back to top

Ezúttal Bálintnak segítettek, hisz jót tenni jó

Publikálva: 2021, október 8 - 11:11
Folytatódott a tízéves hagyomány, a Dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola az idei tanévben első alkalommal szervezett gyűjtést rászoruló családnak, gyermeknek. Ezúttal egy négyéves kisfiúnak, Bálintnak segített az iskola közössége.
Ezúttal Bálintnak segítettek, hisz jót tenni jó

Ajándékozz egy mosolyt, jót tenni jó - már a több éve zajló program neve is kedveset és jót sugall. Az Erdélyből származó Klőr Levente, a szakközépiskola tanára avatott be a részletekbe.

„Több, mint tíz éve zajlik ez a jótékonysági program, évente legalább két alkalommal igyekszünk segíteni rászoruló családoknak, beteg gyerekeknek, bevonva az iskola diákjait, tanárait, volt diákokat, szülőket, magánszemélyeket. A támogatás mellett fontos része ennek a programnak, hogy ráébresszük a diákokat, hogy a környezetükben is vannak rászorulók, hogy egy kis szociális érzékenységre neveljük őket, mivel manapság ezt sajnos a társadalom eléggé elhanyagolja - mondta el Klőr Levente.

A 2021/22-es tanév első gyűjtésének kedvezményezettje egy négyéves kisfiú, Bálint, akinek az összegyűlt pénzzel tudnak az adományozók a rehabilitációs költségeihez hozzájárulni.

A korlátozások ellenére szerencsére ezúttal kis ünnepség keretében adhatták át a két hét alatt összegyűlt összeget a kisfiúnak és anyukájának. Klőr Levente elmondta, éveken keresztül sikerült csallóközi beteg gyerekeknek mosolyt csalni az arcukra, azzal, hogy segítettek.

„Örülök, hogy újra bizonyítottuk, hogy az összefogás ereje nagy, és ajándékozni jó - ez az, amit sokan megértettek a diákjaink közül. A mostani összeg is azt bizonyítja, hogy mindenkit megérintett ez a történet“ - mondta el rövid köszöntőjében az iskola angoltanára.

Vajda Angelika, a szakközépiskola igazgatója kiemelte, büszke arra, hogy az átadó ünnepséget tánccal és zenével még kedvesebbé, színesebbé varázsoló diákjaik az adományon túl egy kis műsort mutattak be, hogy mosolyt csaljanak Bálint és anyukája arcára. Büszke egyben az iskolára - tanárokra, diákokra, szülőkre egyaránt -, hogy ezúttal is komoly összeg gyűlt össze, ezzel segítve egy rászoruló gyermeket.

„Tudom, hogy ez nem az utolsó alkalom, hogy segítetek, és tudom, hogy a jövőben is segíteni fogtok“ - mondta az igazgatónő.

Bálintnak azt kívánta, legyenek sikeresek a gyógykezelések, hogy boldog felnőtt válhassék belőle. „Ha lehetőségünk engedi, a jövőben is segíteni fogunk“ - ígérte Vajda Angelika.

Klőr Levente és Vajda Angelika ezután szimbolikusan, oklevél formájában adták át az összegyűlt adományt, 1753 eurót, majd az ünnepség után ezt az összeget fizikailag is átadták Bálint anyukájának.

A meghatódott anyuka nagyon szépen köszönte az adományt - diákoknak, szülőknek, mindenkinek, aki hozzájárult -, majd elmondta, azért kért segítséget, mert a gyógykezelés, amely már eddig is sokat segített Bálint állapotán, sajnos nagyon drága, az egészségügyi biztosító pedig nagyon csekély összeggel támogatja. Szeretnék viszont folytatni a procedúrákat, mert kisfia állapota látványosan javult már az eddigi kezelések után is, és ezért nagy segítség, hogy lehetőség van folytatni ezt a gyógykezelést.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?