Amikor pedig munka után, fáradtan hazaérkezünk, kedvünk és energiánk sincs már nekiállni egy-egy időigényesebb fogásnak. S természetesen van az a tábor is, aki eleve nem szeret a konyhában sertepertélni, ahelyett gyorsan rendelnek valamit vagy olyan ételek receptjei után vadásznak, melyekre nem kell túl sok időt fordítani. Ezért ezúttal a legkedveltebb, gyorsan elkészíthető ételeket vesszük sorra.
Gyorsaság
Ez a szó a konyhában relatív fogalom. Sajnos az önmagukat elkészíthető ételeket még nem találták fel, így természetesen az alábbi falatok előkészítésére is rá kell fordítani valamennyi időt, azonban koránt sem annyit, mint amennyit egy-egy bonyolultabb, összetettebb étel igényelne. S még így is finomakat ehetünk. Az egyszerű szendvicseken, melegszendvicseken, salátákon, mártogatósokon, zacskós leveseken, s hot dogon, lángoson, hamburgeren és rántottán túl is léteznek hamar összerittyenthető, finom étkek.
Levesek
Közülük is a változatos, zöldséges krémlevesek roppant hamar megfőzhetőek, mivel a zöldségeknek általában nem kell sok főzési idő, gyorsan megpuhulnak, majd utána a krémes állag érdekében botmixerrel pürésíthetőek. A lényeg ezeknél a leveseknél, hogy kicsit erősebb fűszerezést igényelnek, mint hagyományos társaik. Ilyen például a nagyon egyszerű, könnyű, de annál ízletesebb és laktató brokkoli krémleves, melynek elkészítése nagyjából fél óra. Tálalás után pirított kenyérkockával, leves gyönggyel vagy reszelt sajttal gazdagítható.
Tészták
Szintén nagyon változatosan elkészíthető finomságok dobhatóak össze tésztás alappal, és általában valamilyen szósszal. Legyen az spagetti, penne, fusilli, farfalle, szélesmetélt vagy bármilyen más formájú tészta, mind kiváló egy gyors, paradicsomos-bazsalikomos, vagy akár sonkás, gombás és tejszínes szósszal nyakon öntve, s reszelt sajttal megszórva. Hasonló, egyszerű, gyorsan készíthető és közkedvelt étel a Carbonara spagetti.
És ha már tészta, akkor nem feledkezhetünk meg mindenki kedvencéről, a pizzáról sem. Alapjában véve az elkészítése nem a leggyorsabb kategóriába tartozik, azonban az ügyes és leleményes háziasszonyok ezt is megoldották, így nem régiben villámgyorsan terjedtek el a bögrés pizzák és a serpenyős pizzák, melyek akár fél óra alatt elkészíthetőek és ízlés szerinti feltétjeiknek köszönhetően ugyanolyan finomak, mint hagyományos társaik.
Egylábasos ételek
Az utóbbi időben nagyon népszerűvé váltak a „végy egy lábast és mindent bele”, forradalmi újítású, mártásos ételek. A lényegük, hogy tényleg minden összetevőt – természetesen arányos mértékben, hogy a kész étel finom is legyen – egyszerre kell belepakolni a főzőedénybe, felönteni forró vízzel és csak meg kell várni, míg készre főnek. Ezek az ételek általában tésztával és zöldségekkel, valamint paradicsompürével kombináltak, melyhez tetszés szerint adhatunk még bármit, ám elkészíthetőek tejszínes-sonkás változatban is. Az alaphoz a tésztát tehát nem külön főzzük meg, hanem mindennel együtt, egyetlen edényben.
Egyszerű különlegesség
Nagyon látványos, ínycsiklandó, gyors és laktató, kedvelt harapnivaló a töltött kenyér, melyhez a kenyeret kockásan be kell vagdosni úgy, hogy az alsó harmada egyben maradjon, majd a résekbe tetszés szerinti finom falatokat dugdosni (kolbász, sajt, sonka, szalámi, hagymakarika, főtt tojás), a tetejét megszórni reszelt sajttal, s egyben az egészet megsütni.
Ezt már olvasta?
![Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/2/fo-rov_7553-enhanced-nr-2017.jpg?itok=8pgV6b95)
Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta
Pénteken kora este a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár...