A Vox Camerata hangulatos műsorával kezdődött az évzáró, majd Varga Zaránd Ágoston élvezetes előadása szórakoztatta a résztvevőket.
A kultúrműsor után új vezetőséget választott az alapszervezet jelenlévő tagsága.
Az elnöki beszámolót Nagy Tibor alelnök ismertette, mivel az elnöknő, Dr. Csóka Klára, egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a taggyűlésen. Beszámolójában felsorolta a múlt év megvalósított programjait, ugyanakkor kiemelte, hogy egyre nehezebb az alapszervezet munkája. Levelében hivatalosan leköszönt az elnöki pozícióról egészségügyi okok miatt, de sok sikert és kitartást kívánt a jövendő elnöknek, valamint az új vezetőségnek.
Gúgh Béla szomorúan konstatálta, hogy a városi szervezet tagsága a valamikori 2000-ről mára 100-ra csökkent. Igyekeznek megszólítani új embereket, lehetőség szerint fiatalokat, hogy egyre többen ápolhassák kultúránkat.
A vezetőség javaslatára a tagság megválasztotta az alapszervezet új elnökét, az eddigi alelnök, Nagy Tibor személyében. A tagság és a vezetőség bízik abban, hogy az elnök fiatalsága újabb lendületet ad a szervezetnek.
A pénztári beszámoló után a frissen megválasztott elnök vázolta az idei év terveit, melyet kiegészített azzal, hogy új ötletekkel menet közben is szeretnének finomítani az év programján. Az egyes rendezvényekre véleménynyilvánító kártyák készülnek, hogy a folyamatos visszajelzések alapján tudják még érdekesebbé, még látványosabbá tenni a munkájukat.
Sátor Zoltán, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának elnöke szólt a jelenlévőkhöz, elmondva, hogy a Csemadok ugyan rossz anyagi körülmények között működik, de továbbra is az az egyik alapvető célja, hogy összefogja a felvidéki magyarságot.
Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a terület választmány korábbi titkára hozzászólásában elmondta, hogy több éves Csemadokos munkája arra tanította meg, hogy meg kell a jég hátán is élni. Nem elég a jóra várni, azért tenni kell, néha akár veszekedések árán is. Emlékeztetett arra, hogy a Csemadok munkája mindig két részre osztódott, volt a szakmai csapat, illetve a kultúrát kedvelő és annak ápolását segítő közösség. Ezt a jó értelemben vett amatőr közösséget csak kérni lehet, hiszen ingyen végzik a közösségi munkát a közös cél, az értékek megőrzése érdekében. A szakmai csapatnak viszont harcolnia kell azért, hogy támogatást szerezzenek a működéshez. A közös munka viszi tovább a Csemadokot, táplálja a Csemadok tüzét.
A határozati javaslatok elfogadása után frissítők melletti beszélgetéssel zárult az ülés.
Ezt már olvasta?
Az elszakítottság idővel beférkőzik az ember zsigereibe
Péntek kora este két író, újságíró, Jezsó Ákos és...
Zenei élmények egy hónapon át – jönnek a Dunaszerdahelyi Zenei Napok
Áprilisban ismét a zenéé lesz a főszerep Dunaszerdahelyen...