Érsek Zsolt (1999. augusztus 11. - 2015. május 18.) tizenöt éves korában hunyt el, a tavaly májusban rendezett Hlohovec-DAC III. ligás U16-os bajnoki mérkőzésen elszenvedett súlyos belső sérülések következtében.
Az ő emlékére szervezett tornán két korosztályban idősebb diákok és fiatalabb ifik mérkőznek meg, mint Lépes György a megnyitón elmondta, olyan csapatokat hívtak meg, ahol Zsolt egyrészt játszott, másrészt pedig akik szerettek volna megtisztelni részvételükkel a fiatal játékos emlékét. A DAC mellett a Bős, a Galgóc, valamint Zsolti anyaegyesülete, a Nagyabony mutatkozik be az 1. Érsek Zsolt emléktornán, amelyből szeretnének hagyományt teremteni.
Az első mérkőzésen a bősi és a dunaszerdahelyi diákcsapatok csaptak össze, végül a DAC győzedelmeskedett 2:1 arányban.
A belépés díjtalan a találkozókra, a kiértékelsére egy órakor kerül sor.