Október huszadikán, a finálé napján Magyarország és a határon túli magyarság lovasai a Hősök terén eldöntik, hogy ki viheti haza a győztesnek járó Arany Sarkantyút és nem csekély pénzdíjat.
Dunaszerdahely színeiben Osztényiék szombaton délután fél három és fél négy között indulnak a neves ellenfeleket felsorakoztató 5. előfutamban. A világhírű bábolnai istálló képviseletében Illés Viktória áll rajthoz Janicsár lován. Rajta kívül Magyarországot ebben a futamban még egy lovas, a kaposvári színekben induló Somogyi József képviseli. A további 4 lovas mind határon túli magyar: a vajdasági Temerinből Nagy Arnold, a szlovéniai Lendva melletti Dobronakról Göntér Alexander és a csallóközi Nyárasd színeiben induló Tóth René áll rajthoz. Nem lesz könnyű dolga Dunaszerdahely lovasának, de nagy rutinja átlendítheti sok akadályon, hiszen olyan lovak nyergében is ült korábban, mint a csodaló Overdose. Osztényi ráadásul már nem újonc a Nemzeti Vágtán sem, tavaly is indult már és csak hajszálon múlott, hogy nem jutott be a döntőbe. Még két további lovas is kijutott a Felvidékről az 5. Felvidéki Vágtán való sikeres szereplésnek köszönhetőn: az Alistál színeiben induló Egri Árpád és a Tallóst képviselő Mucska Gergely. Ők a 3., illetve 12. előfutamból próbálnak meg bejutni a vasárnapi döntőbe.
„A dunaszerdahelyi közönség már május utolsó szombatján kitartóan buzdította lovasunkat az V. Felvidéki Vágtán. Városunk ennek is köszönheti, hogy Osztényi Zoltán elsőként ért célba az izgalmas döntő futamban és ezzel Dunaszerdahely először győzött a sikabonyi reptéri pályán. Ő képviseli Dunaszerdahelyt ezen a hétvégén a Nemzeti Vágtán Budapesten. Remélem, hogy népes dunaszerdahelyi szurkolótábor jön majd el október 19-én Budapestre buzdítani lovasunkat. A város autóbuszt indít és bízok abban, hogy sokan ott leszünk majd a Hősök terén és szurkolunk Dunaszerdahely lovasán kívül a régiónkat képviselő további lovasoknak is”- mondta Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a város weboldala részére a hétvégén Budapesten esedékes Nemzeti Vágta küszöbén.
INGYENES VÁGTABUSZ INDUL BUDAPESTRE
Mivel a Felvidék lovasai is nyeregbe szállnak Budapesten, a Hősök terén október 19. és 20. között a Nemzeti Vágtán, Dunaszerdahelyről az önkormányzat ezúttal is indít autóbuszt azoknak, akik a helyszínen szeretnének szurkolni lovasainknak. Az érdeklődők október 17-ig jelentkezhettek a 031/590 39 41-es telefonszámon vagy a primator [at] dunstreda.eu mailcímen.
Az előzetes tervek szerint az autóbusz október 19-én, szombaton reggel 8 órakor indul a városházától, mivel a versenyek délben kezdődnek az előfutamokkal. Budapestről vissza pedig 19 órakor indul a vágtabusz. Ha a szombati előfutamokból Dunaszerdahely lovasa bejut a másnapi döntőbe, akkor vasárnap is indul Budapestre ingyenjárat.
További információkkal, érdekességekkel kapcsolatban keresse fel a Vágta hivatalos Facebook oldalát! https://www.facebook.com/NemzetiVagta/
vagy a https://hu-hu.facebook.com/FelvidekiVagta/ elérhetőséget.
dunstreda.sk-pve
Ezt már olvasta?
Figyelem! Szerda reggeltől lezárják a Gyurcsó István utcát!
A 42. Csallóközi Vásár kezdete előtt már egy nappal,...
Borok világa a Csallóközi Vásár idei Borkorzóján
A megszokott minőségi borkínálaton túl a Borkorzón idén...