Back to top

Erik Pačinda: A kaput akartam eltalálni

Publikálva: 2018, március 27 - 18:20
Libabőr kísérte Erik Pačinda válogatottbeli bemutatkozását. A címeres mezben szerzett első gólját édesapjának küldi a mennybe.

Minden futballista ilyen bemutatkozásra vágyik a válogatottban. „Erik Pačinda. A név, melyről valószínűleg a legtöbb szó esik a thaiföldi Bangkokban megrendezett Király-kupa döntője után. A támadósor több pontján is bevethető játékos első válogatott mérkőzésén van túl. Nem okozott csalódást. Sőt, ellenkezőleg. A legjobbak közé tartozott,” írta a Šport napilap a Thaiföld-Szlovákia (2:3) mérkőzést követően, és a hagyományos játékosértékelésében az egytől tízig terjedő skálán labdarúgónk nyolc pontot kapott. Ezzel Pačinda az öt legmagasabban értékelt szlovák játékos egyike volt.

„Azt, hogy pályára lépek, a mérkőzés előtt egy nappal tudtam meg a szövetségi kapitánnyal való beszélgetés során. Azt mondta, hogy úgy készüljek rá, mint a többi összecsapásra. Az öltözködés során már nem gondoltam semmire, minden egyes gondolatom a mérkőzés körül forgott. A nemzeti csapatban pályára lépni fantasztikus érzés, a himnusz közben libabőrös lettem,” vallja be a DAC legeredményesebb játékosa, aki a válogatottbeli debütálása során a 24-es számú mezt viselte. „Már elő volt készítve az ezzel a számmal ellátott mez, ám ez egy kisebbfajta véletlen volt, hiszen édesapám pont 24-én született,” árulta el.

„A torna tényleg magas színvonalon zajlott. Kiváló idő volt, amely talán nem is kedvezett a futballnak. Ennek ellenére minden egyes mérkőzés jó minőségű és iramú volt, az ellenfelek sokat futottak. Főleg a döntő volt fantasztikus hangulatú. A hazai szurkolók bebizonyították, hogy szeretik a focit, minden szép támadást tapssal jutalmaztak,” céloz arra a tényre Pačinda, hogy a döntőre több mint 45 ezer néző váltott jegyet. Játékosunk a 34. percben iratkozott be kitörölhetetlenül a mérkőzés krónikájába, amikor is gólpasszt adott Maknak. Újabb 34 perc elteltével pedig egy ritkán látható lövéssel vette be a hazai kapu felső sarkát. „A Robonak (Mak) címzett passz nem volt begyakorolva. Láttam, hogy beindul az ellenfél mögé, sikerült neki pontos átadást küldenem, ő pedig futtából minden gond nélkül belőtte. A gólomat egy szép támadás előzte meg: Ondro Dudával kényszerítőztünk, ő pedig ideálisan tette vissza a labdát lövésre. Elsősorban a kaput akartam eltalálni, és végül gól lett belőle. A találatom után csodálatos érzések voltak bennem, hiszen leírhatatlan boldogság rögtön az első összecsapáson betalálni. A gólt a családomnak, a barátnőmnek és főleg az édesapámnak ajánlom oda fentre… A lefújás után nagyon boldogok voltunk. Azzal a céllal utaztunk Thaiföldre, hogy megnyerjük a tornát, és ez végül össze is jött, így tehát sikeres bemutatkozásról beszélhetek. Tornagyőztesként tértem haza, sikerült betalálnom és gólpasszt is adnom,” tette hozzá a Fortuna Liga jelenlegi idényének eddigi negyedik legeredményesebb labdarúgója.

A szlovák válogatott legközelebb csak az idény befejezése után lép pályára, méghozzá két mérkőzésen. Május végén Hollandiával találkoznak Kozák szövetségi kapitány védencei, míg június elején Marokkó lesz az ellenfél. „Most csak rajtam áll, hogy jó teljesítményt nyújtsak a bajnokságban és továbbra is dolgozzak magamon. Bízom benne, hogy Kozák szövetségi kapitánytól megkapom a további lehetőségeket,” mondja eltökélten.

A csapat ma tért haza Thaiföldről, Pačinda és Šatka holnap csatlakozik együttesünk edzésprogramjába. „Most az a legfontosabb, hogy mihamarabb visszarázódjunk a bajnoki kerékvágásba, és vasárnap végre legyőzzük a Nagyszombatot. Ismét rangadó lesz, kiegyenlített mérkőzésre számítok. Remélem, hogy jól felkészülünk belőlük és három pontot szerzünk. Ehhez azonban szükségünk lesz a lelátók támogatására is,” csalogatja Pačinda a nézőket a húsvéti rangadóra, amely vasárnap 15:20 órakor kezdődik a MOL Arénában.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Erik Pačinda
Cookies