Back to top

Erik Pačinda: Góljaimat elcserélném a három pontra

Publikálva: 2016, október 3 - 14:25
A rózsahegyi döntetlenről a mérkőzés kétgólos játékosa, Erik Pačinda nyilatkozott.

„Ismét balszerencsénk volt, nem igazán tudok mit hozzátenni. Jó mérkőzést játszottunk, főleg a második félidőben nyújtottunk nagyszerű teljesítményt, de egy kitalált tizenegyes miatt elúszott a győzelem. Meglehetett volna a három pont, de csak egyet szereztünk, így csalódottak vagyunk. Úgy gondolom, hogy a második játékrészben nem hagytuk kibontakozni a rózsahegyieket, főleg a hazaiak térfelén folyt a játék. Több helyzetünk is volt, vezettünk, de végül egy felívelést követő kitalált tizenegyesből döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Az első gólomnál jól mozdultam be Peťo Štepanovský kiváló labdájára. Sikerült elhúznom a kapus mellett, és már csak az üres kapu volt előttem. A második találatom büntetőből született; én voltam a kijelölt ítéletvégrehajtó. Örülök a góljaimnak, de simán elcserélném őket a három pontra. Nekem és a srácoknak is kevés ez az egy pont. Megmutattuk, hogy mindegy, ki hogyan áll a tabellán. Jobban játszottunk, mint az ellenfél, és három pontot érdemeltünk volna. Az öltözői hangulat picit ideges, de remélem, hogy mihamarabb elmúlik. A DAC még sosem győzött Rózsahegyen, és én sem a kassaiakkal, de minden sorozatnak vége szakad egyszer. Ezúttal nagyon közel voltunk ahhoz, hogy ezt a sorozatot megtörjük,” nyilatkozta honlapunknak röviddel a szombati döntetlen után Erik Pačinda, a mérkőzés kétgólos hőse.

Forrás: fcdac.sk

Címkék: DAC, Erik Pačinda
Cookies