Back to top

Eric Ramirez lőtte a 2020-as Év gólját!

Publikálva: 2020, december 22 - 17:06
Hihetetlenül szoros küzdelmet hozott a 2020-as év legszebb sárga-kék góljáért folyó szurkolói voksolás. A győztes végül Eric Ramirez lett, mindössze négy szavazattal megelőzve az U11-es Gasparovics Lacit. A harmadik helyen Kalmár Zsolt végzett.
Eric Ramirez lőtte a 2020-as Év gólját!

A 2020-es esztendő legszebb DAC-góljáért folyó szavazás múlt csütörtöktől, december 17-től tegnap estig tartott és 1206 szurkoló vett benne részt. A válogatásunkba 15 gyönyörű találat került be az akadémia csapatai és a felnőttegyüttesünk idei mérkőzéseiből.

2017-ig a szurkolók külön szavazhatták meg a tavasz és az ősz legszebb találatát, majd 2018-ban újítottunk, és egy egész naptári évbe vontuk össze a voksolást. 2018-ban Bayo, tavaly pedig Eric Davis kapta a legtöbb szavazatot. Idén Eric Ramirez végzett az élen, aki a Nagyszombat elleni augusztusi hazai találkozón csavart gyönyörűen a vendégkapu hosszú felső sarkába. A venezuelai támadó a beérkezett szavazatok 21 százalékát kapta. Ramirez ezzel a találttal a Fortuna Liga Hónap gólja díjat is bezsebelte, sőt, szeptemberben duplázott a bajnokság hivatalos ankétján. A mi szavazásunkba azonban egy játékostól csak egy találatot foglaltunk bele.

A dobogó második fokán Gasparovics László végzett az U11-es csapatunkból, csak négy szavazattal lemaradva. Fiatal tehetségünk szeptemberben a Nyitra elleni felkészülési mérkőzésen lőtt hasonlóan nagy gólt. Az idén először kiosztott MOL Akadémia Ěv gólja díjat tehát ő kapta.

Kalmár Zsolt megvédte tavalyi harmadik helyét, a Szenicén lőtt nagyszerű szabadrúgásgóljával.

Az eredményhirdetésre a tegnapi VII. DAC-karácsony ünnepségén került sor, amelyet hivatalos YouTube csatornánkon követhettek élőben.

A játékosainknak gratulálunk, szurkolóinknak pedig köszönjük a szavazatokat!

A végső sorrend:

1. Ramirez Eric (2020.08.22., DAC-Trnava 2:1) 253 20,98%
2. Gasparovics Laci (2020.09.23., DAC U11-Nitra U11 4:7) 249 20,65%
3. Kalmár Zsolt (2020.09.20., Senica-DAC 2:4) 134 11,11%
4. Végh Máté (2020.08.08., DAC U13-Slovan U13 6:5) 127 10,53%
5. Zimáni Mário (2020.09.26., DAC U15-Dubnica U15 6:1) 94 7,79%
6. Balić Andrija (2020.10.25., DAC-Slovan 1:1) 74 6,14%
7. Bögi Ferenc (2020.09.26., DAC U19-Trnava U19 4:0) 54 4,48%
8. Parilla Martin (2020.08.08., DAC U16-Žilina U16 2:4) 39 3,23%
9. Schäfer András (2020.06.17., DAC-Ružomberok 1:1) 37 3,07%
10. Davis Eric (2020.08.15., DAC-Nitra 6:0) 35 2,90%
11. Divković Marko (2020.09.17., DAC-Jablonec 5:3) 35 2,90%
12. Nicolaescu Ion (2020.09.17., DAC-Jablonec 5:3) 33 2,74%
13. Blackman Cesar (2020.06.13., DAC-Michalovce 5:0) 28 2,32%
14. Boateng Ernest (2020.02.22., Trenčín U19-DAC U19 0:3) 10 0,83%
15. Demjanovič Mikuláš (2020.09.12., Poprad U17-DAC U17 1:2) 4 0,33%

Eddigi győztesek:

2015 ősz: Horváth Béla (DAC A)
2016 tavasz: Bögi Ferenc (DAC U14)
2016 ősz: Marko Zsivkovics (DAC A)
2017 tavasz: Pavol Šafranko (DAC A)
2017 ősz: Erik Pačinda (DAC A)
2018-as év: Vakoun Issouf Bayo (DAC A)
2019-es év: Eric Davis (DAC A)
2020-as év: Eric Ramirez (DAC A)

VIDEÓ: A 2020-as év legszebb találatai – a kínálat

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Eric Ramirez