Back to top

Enis Fazlagić a DAC új játékosa

Publikálva: 2022, augusztus 19 - 06:58
A huszonkét éves északmacedón válogatott játékos a lengyel Wisla Krakkó csapatától érkezik a DAC-hoz.
Enis Fazlagić a DAC új játékosa

A DAC 1904 a 22 esztendős középpályás egyéves dunaszerdahelyi kölcsönjátékáról állapodott meg a Wisla Krakkóval. Klubunk opciós jogot is szerzett a játékos esetleges átigazolására.

Enis Fazlagić (született 2000. március 27-én) neve nem cseng ismeretlenül a Fortuna Ligát figyelemmel követők számára. Az északmacedóniai Veleszben született középpályás az FK Skopje akadémiáján kezdte bontogatni a szárnyait, majd tizenöt éves korától az KF Shkendija Tetovónál pallérozódott. Itt rögtön az érkezését követően a felnőttekhez került, és a 2017/18-as szezonban 16 mérkőzésen szerzett 2 góljával hozzájárult a csapat bajnoki címéhez. 2018 nyarán mutatkozott be a zsolnai MŠK-ban, melynek színeiben három és fél év alatt 68-szor lépett pályára a Fortuna Ligában. Ezalatt egy találatot szerzett. Az idei év elején nem mondott ellent Adrian Guľa hívó szavának, és a krakkói Wisla csapatához szerződött. A tavaszi szezonban 13 mérkőzést játszott a lengyel Ekstraklasában. A Wisla másodosztályba való kiesése után még két mérkőzésen szerepelt az új idényben, de a következő összecsapásokon már csapatunk sárga-kék mezében figyelhetjük a játékát.

A ballábas – elsősorban védekező középpályásként bevethető – kreatív játékos hazája válogatottjának összes ifjúsági korosztályát megjárta, idén júniusban pedig a felnőttek között is magára ölthette Észak-Macedónia címeres mezét.

„Az első benyomásaim kiválóak. Egyszer már futballoztam itt, tehát tudom, milyen remek csapat a DAC. Örülök, hogy a klub tagjává válhattam. Guľa vezetőedző keresett meg, és nagyon megörültem, mikor Dunaszerdahelyre hívott, hiszen tudom, hogy Szlovákia egyik legnagyobb klubja a DAC. Azzal is tisztában vagyok, hogyan dolgoznak a klubban, mennyire szép a stadion, és milyen kiváló a szurkolótábor. Rögtön igent mondtam az ajánlatra. Tudom, hogy a szurkolók győzelmeket és jó játékot várnak tőlünk, a csapat minden meccset meg akar nyerni. Igyekezni fogok minden edzésen a lehető legkeményebben dolgozni, fejleszteni magam, és a mérkőzéseken mindent kiadni magamból“ – fogalmazott új szerződésének aláírását követően Enis Fazlagić.

Örülünk a szerződtetésének, s hogy ezáltal növekszik a versenyképesség a középpályán. Ez volt az eredeti szándékunk, különösen a védekező középpályás poszton. Enis teljesíti a pozícióval szemben támasztott elvárásainkat. Emberi oldaláról is ismerjük őt, és további pluszt jelent, hogy ballábas játékos. Bízunk benne, hogy érkezésével nemcsak a konkurenciaharc nő meg a pálya közepén, hanem a játékunk általános színvonalát is emelni tudja. Fontos lesz, hogy milyen gyorsan tud alkalmazkodni a játékrendszerünkhöz. Olyan játékost kerestünk, aki az általunk elvárt játékstílusban tud játszani. Örülünk, hogy itt van, és sok sikert kívánunk neki klubunk színeiben – üdvözölte a csapat új szerzeményét Adrian Guľa vezetőedző.

Nagyon örülünk, hogy ma bejelenthetjük Enis leigazolását. Enis egy modern 6-os játékos, aki egyaránt jól mozog labdával és anélkül is. Ráadásul nagyon jól ismeri a mi bajnokságunkat, így rövid idő alatt fog tudni alkalmazkodni az itteni körülményekhez. Az északmacedón felnőtt válogatott keretének is tagja, ahol éppen egy új, nagyon tehetséges generáció van kialakulóban. Biztosak vagyunk benne, hogy a klubunknál meg tudja mutatni a kvalitásait, és várjuk a közös munkát – mondta Jan Van Daele, a DAC 1904 sportigazgatója.

Sok sikert a DAC-ban, Enis! 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Enis Fazlagić, DAC
Cookies