Back to top

Emléknapot tartanak

Publikálva: 2016, október 27 - 14:45
Dunaszerdahely városa és a társszervezők a 2016-os városi Csaplár Benedek Emlékév állomásaként csütörtökön, településünk első írásos említésének 760. évfordulójára is emlékezve, Csaplár Benedek emléknapot tartanak.

Az emléknap keretében délelőtt 11 órától a dunaszerdahelyi alapiskolásokat várták a Vermes-villába, ahol elsőként a Novus Ortus Diákszínpad adott elő részletet Csaplár Benedek életéből, majd Nagy Attila helytörténész beszélt a rendezvény apropójáról.

Hájos Zoltán polgármester hangsúlyozta az alapiskolás tanulók előtt, városunk neves polgára is példája annak, hogy milyen sikeres életutat lehet bejárni a Csallóközből indulva. A. Szabó László alpolgármester kiemelte, milyen gazdag múlt áll településünk mögött. A folytatásban Horváth Zoltán alpolgármester felvezette az erre az alkalomra készített, városunk történelmét feldolgozó animációs rövidfilmet, illetve városunk imázsfilmjét, amelyeket a Perfects rt. készített. Továbbá Karaffa Attila, városi képviselő pedig az emlékév programjairól, s múltunk megbecsüléséről szólt a közönséghez.

Ezt követeőn bemutatásra került a rövidfilm, majd Nagy Attila Csaplár Benedek munkásságát is vázolta röviden, majd a „zárásként” vetített imázsfilm is nagy tapsot váltott ki a fiatal közönség sorai között.

Az emléknap folytatásaként ma este 18 órakor minden kedves érdeklődőt várnak a Vermes-villába a nagyközönségnek tartandó bemutatóra!

Ezt már olvasta?

Cookies