Back to top

Emlékezés a katonahősökre

Publikálva: 2017, november 15 - 11:31
A Pázmaneum Társulás és a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet nevében helyezett el mécseseket a Mártíremlékmű katonasírjainál, illetve a sikabonyi első világháborús hadifogolytemető kápolnájánál Karaffa Attila, a városi kulturális bizottság elnöke.

„Minden évben megemlékezünk városunkban a világháborúban elesett magyar katonákról és polgári áldozatokról is, hiszen Dunaszerdahely város gyásznapja lett november 2-a” – mondta Karaffa Attila.

Ezen a napon emlékezünk arra a mintegy 250 katonára, akik hazájukért harcoltak, s akiket szeretteik hiába vártak haza, és arra a több mint 3000 polgári áldozatra, akiket a vészkorszakban hurcoltak el és gyilkoltak meg, illetve a várost ért bombázásokban veszítették életüket.

„A magyar katonák hősi helytállása intő jel számunkra, hogy a családot, a hazát, nemzetünket, vérünk árán is meg kell védenünk. A sikabonyi katonai temetőben pedig azokért az itt elhunyt katonákért, más nemzetek fiaiért is gyertyát gyújtunk, akik nem szülőföldükön nyugodhatnak. Sajnos, sok hazánkfia is hasonlóan idegen földön alussza örök álmát, így egyben rájuk is emlékezünk” – mondta a kulturális bizottság elnöke. 

Ezt már olvasta?

Cookies