Back to top

Elsősegélynyújtásból jeles

Publikálva: 2024, június 12 - 20:19
A Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Egylete szervezésében került sor az idén is az ifjúsági egészségügyi versenyre. Az évről évre megszervezett megméretésen elméleti és gyakorlati tudásukat mérték össze az általános iskolák diákjai.
Elsősegélynyújtásból jeles

Szerdán, június 12-én a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ kültéri színpada előtt gyűltek össze a járás ifjú életmentői, hogy bemutassák, mennyire felkészültek a sérülések ellátásában, mennyire ismerik az életmentő feladatokat, mennyire felkészültek elsősegélynyújtásból. A VMK előtti parkban, illetve a központban elhelyezett kilenc állomáson mutathatták be elméleti és gyakorlati tudásukat az általános iskolák 3-5., illetve 6-9. évfolyamos tanulói.

A meglehetősen hűvös idő ellenére sem fáztak a résztvevők, szemmel láthatóan fűtötte őket a versenydrukk, igyekeztek az elsősegélynyújtás terén tanultakat a lehető legpontosabban visszaadni az őket vizsgáztatók előtt.

A közel 100 fiatalt megmozgató verseny elnöke, Dr. Eva Königsmarková, igazgatója, Dr. Dagmar Nagyová, illetve fő bírája Ollé Gabriella is fel-feltűntek az egyes állomásoknál, ahogy a Vöröskereszt járási és helyi szervezeteinek munkatársai is kíváncsiak voltak a diákok teljesítményére. A versenybe továbbá besegítettek az Egészségügyi Középiskola, illetve a Neratovicei téri Magán Szakközépiskola diákjai is – ki kérdezőként és pontozóként, ki pedig „sérültként“.

Az igazihoz megszólalásig hasonlító sérülések végül ellátásra kerültek, a versenyen pedig az elért pontok alapján kihirdették a két korosztály helyezéseit.

A fiatalabb korosztály (3-5. évfolyam) dobogósai:

  1. Felsőpatonyi MTNy Alapiskola
  2. Pozsonyeperjesi MTNy Alapiskola
  3. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely

Az idősebb korosztály (6-9. évfolyam) dobogósai:

  1. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely
  2. Corvin Mátyás Alapiskola, Alistál
  3. Corvin Mátyás Alapiskola, Somorja

További képeinket képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies