
A szervezők képviseletében Both Eszter elmondta, hogy a családi nap alapját a Teddy Maci Kórház koncepciója adta, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy segítsen csökkenteni a gyermekek orvosoktól és a „fehér köpenytől” való félelmét.
A rendezvény megvalósításában 33 önkéntes vett részt, a családokat pedig összesen 13 állomással várták. A gyerekek plüssbetegeiket gyógyíthatták, betekinthettek a Teddy Maci műtőbe, megismerkedhettek az elsősegélynyújtás és az újraélesztés alapjaival, de gipszelés és játékos „maciboncolás” is szerepelt a programban.
Külön állomásokon foglalkoztak a megelőzéssel, a helyes fog- és kézmosással, valamint az egészséges táplálkozással. Az érzékszerveket bemutató foglalkozáson a látást, a hallást, a tapintást és a szaglást tehették próbára a résztvevők. A lélekkuckóban pszichológus beszélgetett játékos formában a gyerekekkel.
Nagy érdeklődés övezte a helyszínen bemutatott mentőautót is, ahol a gyerekek azt gyakorolhatták, hogyan kell segítséget hívni. A programot arcfestés és kézműves foglalkozások színesítették, miközben a felnőttek, szülők és nagyszülők számára egészségügyi mérésekkel is készültek.
A szervezők célja az volt, hogy a családok játékos formában ismerkedjenek meg az egészséges életmód alapjaival, a legkisebbek számára pedig természetesebbé és kevésbé félelmetessé váljon az egészségügyi környezet, valamint a segítségnyújtás.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Hétvége a CINEMAX-ban (július 31. - augusztus 2.)
A dunaszerdahelyi moziba is megérkezett a Pókember...

