A magyar NBI harmadik és a szlovák élvonal negyedik helyezettje csapott össze a Budapest melletti Üllő sporttelepén.
Marco Rossi a válogatottakban szereplő Simon, Davis, Čmelík és Špiriak, valamint a sérült Mervó és Kwin kivételével a teljes keretét magával vitte az edzőmeccsre. Az első rajtját gyűjtötte be Tomáš Malec, Reuben Acquah, valamint a próbajátékon lévő 21 éves kolumbiai támadó, Luis Carlos Sánchez.
A DVTK mezében az első játékrészt végigjátszotta egykori támadónk, Szarka Ákos, illetve a DAC-ból egy éves kölcsönben lévő Kocsis Gergő.
A piros mezes ellenfél tíz perc után jutott vezetéshez. Ekkor Kitl lőtte ki parádésan a felső sarkot. Alig telt el negyed óra, és újra egyenlő volt az állás. Pačinda szabadrúgását Malec második érintésre juttatta a kapuba. Közel kétméteres csatárunk tehát góllal mutatkozott be színeinkben.
Fordulás után négy cserével kezdtünk, és ismét a tizedik percben kaptunk gólt - Nagy futott el a jobb szélen, és keresztbe előtt labdája a hosszú alsó sarokban kötött ki. Ezt követően Marco Rossi további öt cserét hajtott végre, de az egyenlítés már nem jött össze.
A csapat péntektől háromnapos pihenőre vonul, hétfőtől pedig teljes erővel készül majd a jövő szombati, Sároseperjes elleni hazai bajnokira.
Diósgyőri VTK - FC DAC 1904 2:1 (1:1)
Üllő, Magyarország, 2017. augusztus 31., 17.00 ó, napos, meleg idő, +31°C
Góllövők: 10. Kitl, 55. Nagy - 24. Malec
DAC: Macej (46. Száraz) - Zsivkovics (46. Kontár), Šatka, Huk (72. Bajics), Koštrna - Ľupták (46. Aluku), Ljubičić (60. Acquah) - Pačinda (46. Divković), Kalmár (72. Domonkos), Vida (58. Kosorin) - Malec (60. Sánchez). Edző: Marco Rossi.
DVTK, I. félidő: Radoš - Eperjesi, Lipták, Ivánka, Forgács - Nono, Tóth, Kocsis, Kitl - Ternován, Szarka. II. félidő: Radoš - Nagy, Tucsa, Karan, Tamás - Vela, Oláh, Busai, Bárdos - Ugrai, Mertse (79. Szalóczy). Edző: Bódog Tamás.
STATISZTIKA:
Lövés - kapura 3:5, mellé 4:2
Szöglet - 6:9
Les - 4:3
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Yhoan Andzouana: Az új szakvezető önbizalmat öntött belénk
„Igyekeztem a csapat segítségére lenni és a lehető...