Back to top

Elkezdődött a téli felkészülés

Publikálva: 2017, január 9 - 12:08
Véget ért a téli szünet a DAC számára, ismét benépesedett a sárga-kékek öltözője. Az első edzésen 28 játékos vett részt, többen a következő napokban térnek vissza a csapathoz - írja a sportolunk.sk.

Hétfőn kezdte meg a téli felkészülést a DAC, László Csaba vezetőedző 28 játékost köszöntött az első edzésen.  A téli szünetben van lehetőségünk, hogy új játékosok csatlakozzanak hozzánk, de nem vagyok híve a téli igazolásoknak, mert kevés az a lehetőség, a játékosmozgás ilyenkor nagyon limitált. Nem vagyok annak a híve, hogy sok játékost próbáljunk meg igazolni, ilyenkor úgyis pénzbe kerülnek. Esetleg majd a nyáron, jobban lehet a piacon szemezgetni.”

Érkezőből és távozóból is van bőven. Róbert Polievka él évre a Zólyombrézó csapatához került kölcsönbe, míg Szarka Ákos iránt magyarországi klubok érdeklődtek. Jelenleg betegség miatt hiányzott az első edzésről. “Ákos sajnos most beteg, de én is tudom, hogy van lehetősége egy más csapathoz igazolni. Jelenleg még a mi játékosunk, de több magyar csapat is megkereste. Ha elmegy, fog kelleni a helyére igazolni.” – nyilatkozta László Csaba.

“A tavaszi szezonra a cél, hogy az ősszel megkezdett utat folytassuk. Fontos, hogy a dinamika ne szakadjon meg. Fontosak a hazai mérkőzések és az idegenbeli mérkőzések is. Jót tett a csapatnak az új stadion, de idegenből is pontokat kell hozzunk. Tavasszal ismét 22-es létszámú keretünk lesz és feltöltjük a második csapatból. Szeretném, hogy a fiataloknak megadjuk az esélyt. Almási, Mészáros, Szépe, akik az elején a második csapatban játszottak. Ezt az utat folytatni szeretnénk. Az U19-es csapatban is szét kell néznünk, kik azok, akiket be tudunk építeni.” – vázolta fel a terveket a DAC trénere.

Az első edzésen több új arcot is látni. Miaváról visszatért Roman Sabler, Szenyicéről érkezik Jakub Kosorin, aki 2,5 éves szerződést kötött Dunaszerdahelyen. Nagy meglepetésre az angol Newcastle United fiatalja is sárga-kék mezben folytatja, fél éves kölcsönjátékra érkezik Ľubomí Šatka, aki 2015-ben a Newcastle színeiben az FA kupában is pályára lépett. Az U19-es csapatból érkezik Aluku és Moďoroši, a B csapatból Csóka csatlakozott a kerethez.

Január  19-ig hazai környezetben készül a DAC, ezután Törökországba utazik, ahol egészen január 31-ig készül. Hat felkészülési mérkőzés van tervben, három a törökországi edzőtábor során, ahol az ukrán Karpaty Ľvov csapatával is megmérkőzik, a többi ellenfelek még intézőben. A hazatérés után három cseh csapat vár a DAC-ra, a Vysočina Jihlava, a Mladá Boleslav és a főpróba a Fastav Zlín ellen.

Akik részt vettek az első edzésen:

Kapusok: Milošovič, Slávik

Mezőnyjátékosok: Szépe, Michalík, Pagáč, Živkovič, Kocsis, Kontár, Németh Zs., Ljubicic, Pačinda, Ľupták, P. Nagy, Vida, Sandal, Simon Pambou, Brašeň, Štepanovský, Sabler, Almási, Mészáros, Černák, Kondrlík, Šatka, Kosorin, Aluku, Moďoroši, Csóka.

Később érkeznek: Tofiloski, Kwin, Davis, Huk, Sarr, Szarka, Šabala.

A DAC téli felkészülési menetrendje: 

2017. január 9.: a felkészülés kezdete
2017. január 19-31.: törökországi edzőtáborozás, három előkészületi mérkőzéssel
2017. január 21.: FC Karpaty Lviv (ukrán 1. liga) – DAC
(a törökországi összpontosítás keretén belül; a másik két ellenfél még intézésben)
2017. február 4., 13.00h: FC DAC 1904 – FC Vysočina Jihlava (cseh 1. liga)
2017. február 6.: FC DAC 1904 – FK Mladá Boleslav (cseh 1. liga)
2017. február 11., 14.00h: FC DAC 1904 – FC Fastav Zlín (cseh 1. liga)
2016. február 18., 17.00: ŽP Šport Podbrezová – FC DAC 1904 (a Fortuna Liga 20. fordulója)

Forrás: sportolunk.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies