Az első fordulóban egy izgalmas tesztet kell kitölteni, mely révén a résztvevők virtuális kapcsolatokat alakíthatnak ki az összetartozás jegyében, és elindulnak az úton, hogy megnyerhessék az egymillió forint összegű osztálypénzt a nagydöntőben. Ezen kívül több mint ezer nyeremény vár a diákokra, de a legeredményesebb felkészítő tanárok is pénzjutalmat kapnak.
A részletekről ITT olvashatnak!
A Határtalanul! Programhoz kapcsolódóan indította el a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a BGA Zrt. közreműködésével a nagyszabású középiskolai vetélkedőket.
Hamarosan nemzetpolitikai sikerré váltak, több mint százezer középiskolást megmozgattunk az anyaországban és a külhoni régiókban egyaránt. A kezdetekben helyszíni vetélkedőket, a megváltozott körülmények miatt a vetélkedők további részét virtuálisan valósítottuk meg.
A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is éreztessük mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy nem engedjük el a kezüket, és lehetőséget teremtsünk az identitás- és kapcsolaterősítésre; közös történelmünk, kultúránk mélyreható megismerésére.
Ezt már olvasta?
Szabó Gyula Alapiskola 50 – Gratuláció a Buckingham palotából
III. Károly király a születésnapját november 14-én...
Sok sikert és boldog születésnapot, Szabó Gyula Alapiskola
Pénteken, december 6-án a Szabó Gyula Alapiskola...