Az egyetemen idén először indul újságíróképzés, amelyet ismert felvidéki és magyarországi gyakorlati szakemberek oktatnak majd a hallgatóságnak. Emellett közigazgatási szakot és pszichológiát tanulhatnak az egyetem diákjai, mint ismeretes, Lengyelország és Szlovákia kölcsönösen elismerik azon akadémiai fokozatokat, melyeket a hallgató a másik ország felsőoktatási intézményében szerzett.
A megnyitón Herdics György, a Warsaw Management University szlovákiai rektori megbízottja üdvözölte a hallgatókat, majd beszédét követően a jelenlévők átvehették a felvételről szóló okiratot, majd kellemes kötetlen beszélgetéssel folytatódott az este.
A dunaszerdahelyi újságíróképzésen a héten csütörtökön kezdődik az oktatás.
Ezt már olvasta?

A jövő tanévtől tananyag lesz a mesterséges intelligencia
A 2026/2027-es tanévtől a mesterséges intelligenciáról ...

Karbantartás, felújítás és fejlesztés a Szabó Gyula Alapiskolában
Mint minden évben, idén augusztusban is munkálatok...