Back to top

Elfogadták a város 2017-es költségvetését

Publikálva: 2016, december 6 - 16:24
A kedden zajló városi képviselő-testületi ülésen 22 igen szavazat mellett elfogadták Dunaszerdahely Város 2017-es évi költségvetését.

A testületi ülés cikkünk megjelenése idején is zajlik, de ennek első részében szó volt a szülők által az óvodakonyhák centralizációja ellen benyújtott petíciról. A szülők képviseletében Dr. Beke Zsolt felolvasta a nyilatkozatukat, amelyet változtatás nélkül közlünk.

"A dunaszerdahelyi óvodákba járó gyerekek szüleiként tiltakozunk a kilenc épületben működő oktatási intézmény négy önálló jogalanyiságú és öt alárendelt óvodává történő átalakítása, illetve az óvodai konyhák megszüntetése és helyettük központi konyha/konyhák alapítása ellen. Nézetünk szerint kilenc önálló jogalanyiságú óvoda biztosítaná az egyes óvodák jellegének megőrzését, a pályázási lehetőségek maximális kihasználását (négy helyett kilenc jogi szubjektum pályázhatna), az óvodák zavartalanabb működését, megelőzné, hogy az egy jogalanyi óvodába sorolt egységek közt pénzügyi vagy akár személyes ellentétek alakuljanak ki. Az óvodai konyhák likvidálásával megszűnne a kapcsolat a gyerekek és a szakácsok között, megoldhatatlanná válna az étkezések időpontjának pontos betartása, illetve az ételszállítás növelné a fertőzések kockázatát.

A városvezetés a gazdaságosság és a modernség érveit hangoztatja, ugyanakkor az egyik szülő a legutóbbi önkormányzati ülésen kérte a plénumot, hogy pontos számítások alapján igazolják, a négy jogalanyisággal rendelkező óvoda miért éri meg jobban, mint a kilenc, választ azonban nem kapott. Szemben a városvezetéssel úgy gondoljuk, hogy a kis anyagi haszon sem indokolja a pedagógiai és humánus elvek figyelmen kívül hagyását. Korunk legfontosabb gondolkodói ezen a területen azt vallják, hogy a legfontosabb a gyerekekhez fűződő személyes kapcsolódás, ami ezzel a döntéssel sérül. Maradi már szerintünk az a nézet, mely szerint a technikai fejlődés minden problémát megold – a lelki szempontok ugyanilyen fontosak.

Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy az MKP-s vezetésű város ilyen döntésre szánja el magát. Ellentmondásosnak érezzük, hogy míg az MKP kiáll a kis létszámú iskolák megtartása mellett, a dunaszerdahelyi városvezetés a jogalanyiságú óvodák számának növelésében nem veszi ki a részét. Mondjuk ezt annak fényében is, amit Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke legutóbb nyilatkozott azt a kérdést illetően, hogy miképpen lehetne elkerülni a magyar iskolák bezárását a kevés diák miatt: „Egy sikeres és régen esedékes óvodaprogrammal. Az SZMPSZ-nek ezért először politikai, majd szakmai és gyakorlati síkon kell megnyitnia a magyar nevelési nyelvű óvodák hiányának kérdését.”

Ezeket a gondolatokat, a felelősség ilyen vállalását a petíciónkat aláíró 1434 személy is támogatta. Amennyiben a dunaszerdahelyi városvezetés kitart álláspontja mellett, úgy érezzük, ekkora támogatás feljogosít minket arra, hogy az elkövetkező időszakban mindenre odafigyeljünk, ami az óvodákkal és a gyerekek étkeztetésével kapcsolatban történik. És ha eljön a következő önkormányzati választás, itt leírt érveinkkel újabb civil kampányba kezdjünk."

Hájos Zoltán polgármester elutasította, hogy politikai háttere lenne az ügynek, mint kifejezte, az óvodák működése és a pedagógiai alkalmazottak munakhelye sincs veszélyben a tervezetett változások következtében, csupán a gazdasági irányítás megváltoztatásáról van szó. Egyúttal arra is kitért, a város nem akar beleszólni az oktató-nevelői munkába. Antal Ágota megfogalmazta, félelmeikkel jöttek a szülők, meg kell hallgatni őket. Jerábik Gabriella egyetértett Antallal, valamint hozzátette, családias környezetre van szüksége a gyerekeknek, ahol jól érezhetik magukat. Bachmann László pedig megnyugtatta a szülőket, a cseh testvérvárosban tett úton ő is látta, milyen profi módon tud működik a központosított konyha, nem kell félniük a szülőktől, hogy rozsdás vagy higéniailag nem megfelelő módon kezelt edényekből szállítanák az ételt.

A képviselők szavaztak a petíció tudomásul vételéről, majd hosszú vitát követően a 3,2 milliós hitel felvételét is támogatták, amelyből az elkövetkező időszakban infrastrukturális fejlesztések is megvalósulhatnak. A folytatásban aztán a 2017-es évi költségvetésről döntöttek a választott képviselők, amely kilenc jogalanyiság nélküli óvodával számol. Ennek vitája során Ravasz Marián kifejtette, a kommunális hulladék elszállítására fordított költségeket csökkenteni kell, mert azok hasonló városokhoz mérten túlzottan magasak. Egy javaslatként az elszállított szemét városi mérését javasolta, amelynek költségei a lehetséges megtakarítás viszonylatában nem magasak. Hájos ezzel kapcsolatban megjegyezte, rengeteg oda nem illő szemét kerül ki a szemétlerakókhoz, ennek megoldása hosszabb távon a gyűjtőudvar, amely létrehozására pályázik a város.

Hakszer Roland a DAC-nak adott támogatás mértékét sokalta, Karaffa Attila örömének adott hangot a kulturális támogatásokra szánt magasabb forrásokért, míg Sebök Pál pedig kiemelte, mennyire fontos, hogy a hitelből is minél több út és járda újuljon meg.

A képviselők ezt követően 22 igen, 1 tartózkodás és 1 nem szavazás mellett elfogadták a város 2017-es évi költségvetését.

Ezt már olvasta?

Cookies