Back to top

Életeket mentenek, gyógyítanak, lelki támogatást adnak – az ápolókat köszöntötték

Publikálva: 2022, május 14 - 06:00
Az ápolók nemzetközi napja alkalmából rendeztek Dunaszerdahelyen május 12-én ünnepi estet a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Az esemény az Összefogással a Holnapért Polgári Társulás és Nagyszombat megye képviselő-testülete régiónkban megválasztott képviselőinek a kezdeményezésére valósult meg.
Életeket mentenek, gyógyítanak, lelki támogatást adnak – az ápolókat köszöntötték

A nemzetközi nap is arra hívja fel a figyelmet, hogy tisztelet és megbecsülés illeti az egészségügyi nővéreket és ápolókat, akik áldozatos, elkötelezett és sokszor embert próbáló munkájukkal segítik a beteg emberek gyógyulását.

Elsőként Hájos Zoltán polgármester köszöntötte a megjelent egészségügyi dolgozókat. 

„A nővérek és az ápolók mindennapi munkája nélkül az egészségügyi ellátás nem lenne teljes, sőt sok esetben nem is lenne lehetséges” – fogalmazott a polgármester, aki köszönetét és háláját fejezte ki a dolgozóknak azért is, hogy minden egyes betegről odaadással gondoskodnak. Hozzátette azt is, mennyire nehéz és felelősségteljes ez a szakma, és bizony nem egyszer emberfeletti az a munka, amit az emberek életéért való küzdelemben végeznek.

„Életeket mentenek, gyógyítanak, de láttuk a koronavírus-teszteléseknél és az oltásoknál is, mennyit segítettek, mennyi lelki támogatást nyújtanak”

– mondta el Hájos Zoltán, kiemelve, hogy sajnos nincs megbecsülve munkájuk, pedig számtalanszor túlórát vállalnak és sokszor feláldozzák az egészségüket vagy azt az időt is, amit a saját családjukkal tölthettek volna.

„Sajnos a hálán kívül rágalommal, fenyegetésekkel, erőszakkal is szembesülniük kellett az elmúlt időszakban. Sokan el is hagyták a hivatásukat az állandó nyomás, az emberi arrogancia, és nem utolsó sorban a méltatlan fizetések miatt is” – figyelmeztetett a városvezető, aki végül kiemelte, reméli, minél hamarébb eljön az az idő, hogy végre jobb körülmények között végezhessék felbecsülhetetlen értékű munkájukat.

Bock Sylvia, a Dunaszerdahelyi Kórház és Rendelőintézet igazgatója szerint széles spektrumú az a munka, amit az ápolók végeznek, s kell bőven hozzá „empátia, türelem, nyitottság, felkészültség. Legyenek jó partnerei az orvosnak és a betegnek egyaránt, tudjanak csapatban dolgozni és ha kell, hideg fejjel dönteni”. 

A kórházigazgató szerint „a Covid–19 megjelenésével azzal kellett szembesülnünk, hogy sem orvos, sem ápoló nem volt felkészülve és felkészítve a váratlan és ismeretlen helyzetre. A nélkülözhetetlen ápolói tevékenység felbecsülhetetlenné értékelődött, s arra kell a közeljövőben is törekednünk, hogy minden körülmények között biztosítsuk önök számára a biztonságos munkát. Önök nélkül az egészségügyi és a szociális ellátás ugyanis egyszerűen nem működik.”

Bock Sylvia számokban is összegezte a dunaszerdahelyi kórház elmúlt éveit:

„1616 – ennyi Covidos beteget ápoltunk a három osztályunkon. 65 000 – ennyi PCR-tesztet végeztünk el a mobil tesztelőpontokon. 73 000 – ennyi volt az elvégzett antigén tesztek száma. És végül: 70 000 vakcinát adtunk be a dunaszerdahelyi kórház oltópontjain. Mindezt azonban nem tudtuk volna megvalósítani, és jelenleg nem tartoznánk az egyik legbiztonságosabb járás közé, ha nincsenek Önök, ha nem vagytok Ti mindannyian!”

– tette hozzá.

Fekete Mónika, a Nővérek és Szülészasszintensek Regionális Kamarája elnöknője azt a tényt emelte ki, hogy napjainkban is a nővérek alkotják az egészségügyi rendszer legnagyobb csoportját. „Az ápolónői és szülésznői szakma kihívásokkal teli, egyben szép, de kimerítő is, mint a legtöbb segítő szakma” – mondta, utalva a nővérek mindennapi munkájának nehézségeire, a koronavírus terjedésének a megfékezése tett erőfeszítéseik jelentőségére. 

Berényi József megyei alelnök is köszöntötte az ápolókat. 

„Két évig elzárva éltünk és ez rányomta a bélyegét az emberek közötti kapcsolatokra is. Reméljük, ez a bezártság már nem tér vissza. És hogy nem tér vissza, ez nagy részben önöknek is köszönhető, a koronavírus elleni küzdelemben az élen jártak. Nagyszombat megyének köszönhetően Dunaszerdahelyen is működött egy nagy kapacitású oltóközpont, amely a számok tükrében is komoly eredményt tudott elérni, hiszen több mint 100 000 embert sikerült beoltani az orvosok és az önök segítségével” – mondta el Berényi, hozzátéve azt is, hogy bizony „nem volt az sem mellékes, hogy itt, Dunaszerdahelyen mindenki a saját anyanyelvén tehette fel a kérdéseit és kapta meg azokra a választ – ezt minden szombaton én is tapasztaltam, amikor ott járva erőt, bátorítást próbáltam adni az ott dolgozóknak”. 

A beszédek után Hájos Zoltán polgármester előbb a szerdahelyi intézmények vezetőit, Bock Sylvia kórházigazgatót, Fekete Mónikát, a Nővérek és Szülészasszintensek Regionális Kamarája elnöknőjét, Bíró Johannát, a dunaszerdahelyi szociális szolgáltatóközpont igazgatónőjét és Pongrácz Kálmánt, a Dunaszerdahelyi Idősek Otthonának igazgatóját ajándékozta meg – a nővérek és ápolók pedig a kultúrműsor után vehették át a névre szóló köszönőleveleiket és ajándékaikat.

Az ünnepi műsorban, amelyet Marót Viki koncertje zárt, fellépett még az egészségügyi középiskola két tanulója, Fischer Emma és Ferenec Vanessa. 

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies