„El kellett hagyniuk a kemény munkájuk eredményeként felépített házaikat”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékező közösség!

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket Dunaszerdahely város Önkormányzata és jómagam nevében a Felvidékről kitelepítettek magyarok emléknapja alkalmából megrendezett megemlékezésen.

Megkülönböztetett tisztelettel szeretném az ünnepségen köszönteni Író Tibor urat, a Dunaszerdahelyi Járási Munka, Szociális- és Családügyi Hivatal igazgatóját, Karaffa Attila és dr. Puha György alpolgármester urakat, a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület megjelent képviselőit és a városunkban működő intézmények igazgatóit és vezetőit és minden kedves megemlékezőt.

2012-ben a Magyar Országgyűlés április 12-ét a felvidékről kitelepítettek emléknapjának nyilvánította, ugyanis 1947. április 12-én indult útnak az első olyan vasúti szerelvény, amely az akkori Csehszlovákiából szállította Magyarországra a vagyonuktól és állampolgárságuktól megfosztott magyarokat. Azokat a magyarokat, akik a Beneši dekrétumok alapján a kollektív háborús bűnösök bélyegét viselték. A lakosságcsere alapján 1949-ig több mint 76.000 magyarnak kellett elhagynia a szülőföldjét, akiktől elkobozták termőföldjeiket, állataikat, mezőgazdasági eszközeiket. El kellett hagyniuk a kemény munkájuk eredményeként felépített házaikat és a több generáción át létrehozott gazdasági udvaraikat, kitiltották őket az adott járás területéről, így szakítva szét egész családokat.  

Ez év márciusában Gyimesi György vezetésével négy parlamenti képviselő egy törvényjavaslatot nyújtott be a Szlovák Nemzeti Tanácsba, hogy április 12-ét nyilvánítsák az igazságtalanul kitelepítettek és elhurcoltak emléknapjának. A parlamenti vita után a törvényhozás azonban úgy határozott, hogy a benyújtott javaslatot még meg sem tárgyalják...

Akkor a szlovák parlamenti képviselők különös nyilatkozatokat hallattak... Elhangzott egy olyan indok is, hogy ha a döntéssel súlytottak a kitelepítés során nem hunytak el, akkor ez nem olyan súlyú, amely emléknapot érdemelne…

Ha kiindulok a szlovákiai oktatási rendszerből, valamint a szlovák történelem oktatásából, akkor megértem, hogy a parlamenti képviselők miért nincsenek tisztában ezekkel a tényekkel. De azt már nem értem meg, hogy hogyan lehet valaki parlamenti képviselő, aki nem empatikus és nem képviseli megfelelően az ország polgárainak érdekeit, hiszen ez az erőszakos lakosságcsere máig traumaként van jelen a magyar közösségben, és ez idáig sem a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés, sem a Szlovák Nemzeti Tanács nem kért bocsánatot a meghurcolt magyaroktól!

Mindezek ellenére azonban én bízom abban, hogy a jövőben megtörténhet a szlovák-magyar megbékélés, viszont az erőszakkal kitelepíttettek és a Csehországba deportált magyaroktól való bocsánatkérés nélkül ez nem jöhet létre.

Köszönöm a figyelmet!