Back to top

EKL: reakciók a sorsolásra

Publikálva: 2021, június 16 - 15:50
Németh Antal, Dominik Kružliak és Martin Jedlička véleménye az EKL 2. előselejtezőjének mai sorsolásáról.
EKL: reakciók a sorsolásra

Mint ismeretes, az új Európa Konferencia-liga 2. selejtezőkörének mai sorsolása a szerb ezüstérmes FK Partizan Belgrád csaptával hozta össze a DAC-ot. Íme, néhány reakció csapatunkból.

Németh Antal vezetőedző: „A papírforma alapján a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk, de ez semmit se változtat a céljainkon, szeretnénk továbbjutni. Nincs zsákbamacska, egy olyan csapattal találkozunk, akit jól ismer a szakma és a nemzetközi futballközösség. Izgalommal várom a párharcot. Igyekezni fogunk majd alaposan felkészülni belőlük, megnézni, hogyan játszanak otthon és idegenben, milyen játékosok érkeznek az átigazolási szezonban. Szeretném élőben is látni őket. Személy szerint jobban szeretem, ha idegenben kezdünk egy párharcot. Abból a szempontból viszont hátrány, hogy három nappal később már Nagymihályban kell pályára lépnünk, ami sok utazást jelent. Meglátjuk, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet, de a kupa szempontjából szerencsésebbnek tartom, hogy idegenben kezdünk.”

Dominik Kružliak csapatkapitány: „A Partizan egy minőségi ellenfél. Nem marad más hátra, mint keményen dolgozni és harcolni. A szerb csapat lesz a párharc esélyese, de bízom benne, hogy alaposan felkészülünk belőlük. Egy egész éven át keményen dolgoztunk azért, hogy kijussunk Európába, és biztosra veszem, hogy minden erőnket a pályán hagyunk. Tudjuk, hogy a Partizan rendszeresen szerepel az európai kupasorozatok csoportkörében, és több kiváló játékosa is van.”

Martin Jedlička: „Örülök a sorsolásnak, mert a Partizan is arról ismert, hogy nagyszerű szurkolói vannak. Remélem, a járványhelyzet engedi, hogy jelen legyenek a stadionban. Várom már a meccseket. Jobb idegenben kezdeni, amennyiben ugyanis sikerül gólt szerezni, idehaza játszhatunk zárt védelemmel. Egy igazán erős ellenfelet kaptunk, de mindig van esély és remélem, sikerül továbbjutnunk. Szerb csapat eddig csak a válogatottban játszottam, akkor nyertünk ellenük. Egyénileg jól képzett labdarúgók, akik ellen keményebb játékkal lehetünk sikeresek, és talán lélektanilag is tudunk rájuk hatni.” 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies