Mi baj lehet belőle – gondoltam magamban –, természetesen habozás nélkül elvállaltam. Elvégre mióta világ a világ sárg-kék szív dobog bennem. Így történt, hogy azon a bizonyos szombati napon Kürt község focimezébe öltözött diákok, tanáraik kíséretében leszálltak az újvári jelzésű autobuszról és kezdetét vehette az idegenvezetés.
A bevásárlóközpont előcsarnokában állt egy hatalmas üvegszekrény, benne a DAC kivonatos történelme, mezek, krónikák, és egyéb számomra is kedves ereklyék. A kezdeti ismerkedés után körbeálltuk, majd belekezdtem rögtönzött mesémbe:
thermalpark tel nyar 720×300
Hol volt, hol nem volt a Dunán innen, a Vágon túl volt egy városka, amely az idők során egyre nagyobb és nagyobb lett.
Ebben a városban találkoztunk ma mi is, a neve Dunaszerdahely. Abban az időben egy darabka területen a Vermes-villa mellett, pályát jelöltek ki, amit aztán bevetettek fűvel. Jött tizenegy bátor legény, akik DAColva a korral, majd Trianonnal egy jelképet teremtettek. Ezek a dunaszerdahelyi labdarúgás kezdetei. Akkor még piros-fehérben, de mára a sárga és a kék szín lett a divat.
A csallóközi róna aranyló búzakalászai adták a sárga színt, a mindent átszelő Duna és annak ágai pedig a kéket. Így lett később a klub színe: sárga-kék. Sokáig csak kedvtelésből focizgattak hétvégenként, aztán egyre nagyobb tömeget vonzott ez a sportág. Kinőtték az öreg pályát, a nap perzselő sugarai kiégették a füvét.
Nem messze onnan ismét kimértek egy darabka földet és lelátót építettek köré. Avatóján a Budapest válogatottjával játszott a DAC.
Bögi Róbert írásának folytatását a KlikkOut weboldalán itt olvashatják el!
Ezt már olvasta?
„Közösen együttműködve, egymást támogatva” – interjú Csémi Sziláddal
A dunaszerdahelyi székhelyű Szlovákiai Magyar...
