Jelenlegi hely

Egyhavi tartaléka sincs a lakosság több mint ötödének

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, augusztus 12 - 09:40 | Színes
A koronavírus-járvány miatt megcsappantak a lakossági tartalékok, míg a járvány kezdetekor a háztartások 16 százalékának egyhavi megtakarítása sem volt, most már a családok 21 százaléka van ilyen helyzetben.
Egyhavi tartaléka sincs a lakosság több mint ötödének

Az emberek 84 százaléka mondta, hogy igyekszik többet félretenni, 72 százalékuk pedig további bevételi források után nézett. Mindez a Szlovák Takarékpénztár (SLSP) felméréséből derült ki, melyet 1022 megkérdezett bevonásával végeztek.

„Az érezheti anyagilag biztonságban magát, akinek legalább 3-6 havi anyagi tartalékai vannak és a nyugdíjas éveire is spórol” - mondta Michal Orlovský, az SLSP vagyonkezelési szakértője.

A havi fizetés volt a fő anyagi bevétel a lakosság 78 százaléka számára, a járvány miatt ez 72 százalékra csökkent. Ezzel szemben 27 százalékra nőtt azok aránya, akik állami támogatásból és segélyekből tartják fenn magukat, ez 4 százalékponttal magasabb, mint a koronavírus előtt.

Tízből heten válaszolták a felmérés során, hogy életükben legalább egyszer megélték azt, hogy egyetlen fillér sem volt a pénztárcájukban.

Az emberek 58 százaléka igyekszik nehezebb időkben aktívan további bevételi forrásokat keresni, a többiek inkább összehúzzák magukat, igyekeznek takarékoskodni. Életkortól függő, hogy mennyi pénzt tartanak egy hónapra „bőven elégnek” az emberek.

A huszonévesek szerint 1000 euró elég a teljesen gondtalan élethez, a harmincasok szerint 2000 euró körüli összeg. Negyven felett fokozatosan csökkenek az igények, és az ötvenesek között már elég sokan vannak, akik azt mondják, hogy havi 900 euró untig elég mindenre.

Orlovský emlékeztetett, hogy a bő tíz évvel ezelőtti világgazdasági válság idején is hasonlóan gondolkodtak az emberek, mint most, de utána gyorsan megfeledkeztek erről, és nem biztosították be magukat kellően a nehezebb időkre. A megoldás szerinte komplex pénzügyi tanácsadás igénybevétele, amibe beletartozik a takarékoskodás, a befektetés és a nyugdíjas évekre való takarékoskodás.

forrás: ma7.sk

Címkék: gazdaság, ekonomika