A megjelentek nekiláttak a Szent György-napokon belül a városvédő egylet programjainak a szervezéséhez.
Idén április 24–28. között zajlik a Szent György-napok és búcsú, a város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapja.
A Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet az idei programok közül is kiveszi a részét, így április 25-én helytörténeti vetélkedőt rendez a felső tagozatos alapiskolásoknak a Kortárs Magyar Galériában, majd aznap még a Szent György-estre várja az érdeklődőket, amikoris átadják a Szent György-díjat. A résztvevők egyhangú döntéssel elfogadták a díjra jelölt személyt is.
A 2014-ben megalakult Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet Dunaszerdahely történelmi, építészeti és kulturális értékeinek megőrzését, ápolását tűzte ki célul. Emellett megalapította a Szent György-díjat is, amellyel minden évben kitünteti azokat, akik munkásságukkal Dunaszerdahely jó hírnevét öregbítették.
A közéleti Szent György-díjban eddig Zsidó János, városunk egykori római katolikus esperesplébánosa, Dunaszerdahely Város Díszpolgára, Cséfalvay Erzsébet, egykori városi képviselő, Soós Lajos, az 1960–70-es évek dunaszerdahelyi színjátszásának egyik legendás alakja és id. Görözdi Miklós, néhai dunaszerdahelyi templomépítő református lelkész (posztumusz) részesültek.
Ezt már olvasta?
Dr. Puha György: „Az egészség a legdrágább kincsünk”
Egészségnapot tartottak október 5-én a Csaplár Benedek...