Back to top

Egyelőre a digitális térben születnek a kiállítások

Publikálva: 2020, április 16 - 12:45
A koronavírus okozta járvány számottevően befolyásolta mindennapi életünket. A helyzet súlyossága, a mozgáskorlátozottság a kulturális intézményeket is jelentősen érintette, hiszen látogatóik ebben az időszakban nem lehetnek. Hogyan próbálnak most megfelelni a kihívásoknak? Milyen lehetőségeket találnak a digitális térben? Miképp látják a rövid és hosszú távú jövőt? A Csallóközi Múzeum igazgatóját, Nagy Ivánt kérdeztük.
Egyelőre a digitális térben születnek a kiállítások

Én úgy látom, most is igaz a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó is, ugyanis az elmúlt rövid időszak egyfajta elmélyültebb munkára adott már most is lehetőséget a számunkra. 

Korábban sokat szerveztünk, sorban jöttek a kiállítások, a tárlatok, az előadások. Kifejezetten azért vettünk fel egy új munkaerőt, hogy ebben a folyamatban a segítségünkre legyen. Most, hogy ez leállt, több feltáró, illetve kutatómunkára van időnk. 

Természetesen emellett prezentáljuk, hogy „vagyunk, létezünk”, például több bemutató videót stb. készítünk. Ezek egyrészt azért is jók, mert bennük összefoglaljuk és megmutatjuk az „új tudást” – az eddig összeszedett információkat újra összesítjük, ami számunkra is érdekes és hasznos dolognak bizonyul.

Ebben – éppen a visszajelzések okán – óriási lehetőséget fedezünk most fel, hiszen az emberek ezúttal online „jönnek el” hozzánk. Ha megfelelően ráérzünk az igényekre, illetve jól használjuk ki az online világ adta lehetőségeket, nagy látogatottságot tudunk elérni, ami lefordítva számunkra azt jelenti, több olyan ember otthonába is el tudunk jutni, aki még nem járt nálunk ilyen-olyan oknál fogva.   

Csak hogy kettőt kiemeljek: sokakat érdekelt a füstös konyha vagy éppen a Csallóközi Múzeumot bemutató videóink is. 

Emellett elindult a múzeumpedagógiai programunk előkészítése is, amelynek a segítségével  a csallóközi regionális kultúra és hiedelemvilág tárul majd fel a fiatalok előtt. Mindehhez a saját tárgyainkat, anyagainkat használjuk fel. Megvan hozzá szerencsére mindenünk, és most ami a legfontosabb, az időnk is, részletességgel kidolgozni a teljes programot.

A múzeumunk jövőjét ugyanis mindenképpen az iskolákkal való szoros együttműködésben látom, külön programokat, lehetőségeket kell kínálnunk, biztosítanunk a fiatalok számára. 

A saját életemben pedig azt tapasztalom, hogy van jótékony hatása is annak, hogy lelassultunk, kiestünk egy időre a mókuskerékből. A háttérmunka és előkészítő folyamatok jó része ugyanis megvalósítható az online eszközök segítségével – sőt, a jelen helyzet után biztos vagyok benne, hogy ezentúl még inkább szerves részét fogja annak képezni. 

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies