Back to top

Egy tábor az atlétika jegyében

Publikálva: 2019, július 25 - 12:43
Immáron második éve került megrendezésre Medgyes Renáta atlétikai tábora a Vámbéry Ármin Alapiskolában, melyben kicsik és nagyok lelték örömüket a mozgásban. A sok edzés és gyakorlat mellett jutott idő a szórakozásra is, felejthetetlen heteket szerezve a nyári szünetre - számolt be a sportolunk.sk.
Egy tábor az atlétika jegyében

"Nyitott szemekkel járok és újabb tehetségeket keresek. Így jött az ötlet, létrehozni az atlétikai tábort. Az örömömre, nagyon nagy érdeklődés volt a tábor iránt. Jóval nagyobb, mint a múlt évben. Ezúttal a 6-tól 15 éves korig jelentkezhettek a résztvevők. A két hét alatt nagyon sok volt a játék, a versenyzés, különböző atlétikai gyakorlatokat végeztek. Ezen kívül voltunk fürödni, a pihenők során meséket néztünk, rajzoltunk és még fagyizni is voltunk.

Véleményem szerint a gyerekek nagyon élvezték a programokat. Sok volt az edzés, a futás, az ugrálás, a labdajátékok. A végére nagyon elfáradtak a gyerekek, még izomlázuk is volt. A tábor nagyon jól sikerült, én is, a szülők is és a gyerekek is nagyon elégedettek voltak és tetszettek nekik a programok. Volt olyan gyermek, amely már most elmondta, reméli, egy év múlva is megszervezzük, mert mindenképp szeretnének jönni. Az ilyen visszajelzések alapján mindenképp szeretnénk jövőre is tábort szervezni. A gyerekek sok szép élménnyel, sok nevetéssel gazdagodtak. Próbáltuk őket új dolgokra is tanítani" - mondta el a tábor kapcsán a portálnak Medgyes Renáta.

Forrás: sportolunk.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: atlétika
Cookies