Back to top

Egy góllal nyertek a kézis lányok a rangadón

Publikálva: 2019, március 16 - 19:16
Naszvadon játszottak felvidéki rangadót a dunaszerdahelyi VSK női kézilabdázói az I.ligában.
Egy góllal nyertek a kézis lányok a rangadón

A sárga-kékek számára különösen fontos volt a rangadó, hiszen tovább folytathatták győzelmi sorozatukat és ezáltal a listavezetőt is nyomás alá helyezhették. A találkozó elejétől kis különbség volt a csapatok közt, a hazaiak vezettek, a dunaszerdahelyiek először a 11.percben voltak előnyben. Ekkor viszont sorozatban öt gólt lőttek, így kidolgozták azt az előnyt, amelyből két gól maradt a félidőre, amikor is lányaink 12-10-re vezettek.

A második játékrészt viszont a hazaiak kezdték jobban, három góllal indítottak, s egészen a 46.percig úgy tűnt, otthon maradhat a két pont, de ekkor a dunaszerdahelyiek átvették a szoros csatában a vezetést, sőt, 23-20 is volt a javukra, végül azonban csupán egy gól lett a különbség, méghozzá a sárga-kékek javára, akik 24-23-ra nyertek. 

A két dunaszerdahelyi gólvágó, Bugár Cintia és Juhos Kata ismét bizonyított, mindketten 7-7 gólt szereztek, ahogy a naszvadi Haris Edina is. A győzelmükkel a csapatunk felzárkózott a stompfaiak mögé, már csak egy pont a hátrányuk, igaz, a listavezető csak jövő héten játszik, méghozzá rájuk is rangadó vár, a pozsonyi Inter ellen. A sárga-kékek a következő fordulóban, két hét múlva, a 16.fordulóban már odahaza játszanak, méghozzá a szerediek ellen.

Naszvad - VSK Dunaszerdahely 23-24 (10-12)

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies